Vadászaton a kisvárdai futballcsapat szakvezetőivel: a nagy vadkan még várhat

Kisvárda - Csank Jánosról, a korábbi szövetségi kapitány futballedzőről köztudott, hogy hódol a vadászatnak, de van Kisvárdán is két szakember, akit megfertőzött ez a sport. Soós Imre vezetőedző a rutinosabb versenyző, nemcsak életkoránál fogva, hanem azért is, mert már tizenhat éve járja az erdőket-mezőket – persze, ha nincs edzés vagy éppen meccs.

Tavaly nyáron pedig a szakmai igazgató, Révész Attila is kiváltotta a vadászengedélyét, és trófeáknak már ő sincs híján.

A két futballedző vadásztudományáról személyesen győződhettünk meg, amikor elkísértük őket a Kisvárdától húsz percnyi autóútra fekvő borsodi Pácinba, ahol vaddisznóra fenték a fogukat. A társaság harmadik fegyveres embere a vadgazdaságban dolgozó – amúgy a helyi futballcsapatban játszó – Dénes volt, aki a vadak napirendjét jól ismerve esküdött meg arra, hogy este hat tájban ott lesz a konda (legutóbb tizenhét disznót számolt meg közülük), ahová visz bennünket.

A jó vadász csendben közelíti meg az állatok birodalmát, és közben a földet pásztázza. Nem lép ágra és nem beszélget, a nyomokból pedig kikövetkezteti, hogy merre érdemes menni. És mivel tett a szerencséjéért, nem telik el öt perc, és már látja is a kondát. Mondjuk igazán sasszemnek kell lennie ahhoz, hogy kiszúrja az erdő sűrűjében megbújó vaddisznókat – ha ez nem megy szabadszemmel, kéznél van a messzelátó.

„Ott fog kijönni az egyik” – suttogja Soós mester, és tényleg, húsz méterre tőlünk, szemben velünk megáll az egyik koca. „Meg ne mozdulj!” – teszi hozzá, és mielőtt a sebzett vadkan által elintézett Zrínyi Miklós sorsára jutnék, már arrébb is áll a „kiszemelt”.

Egyre harsányabb és játékosabb a kucuhad. Dénes alábecsülte a konda várható létszámát, már vagy negyvenen szaladgálnak körülöttünk, dagonyáznak a sárban. Észrevétlenek maradunk, a szakemberek pedig tanakodnak, melyik a koca, melyik a kan. Révész Attila óvatosan letérdel, célra tart, látcsövében egy méretes vadkan.

És ebben a pillanatban égtelen durranás. A néhány fával odébb helyezkedő Soós Imre lőtt – nem gólt, vadmalacot. Aki nem volt katona és még nem vadászott, annak megdöbbentő, hogy mekkora zajjal jár a lövés (mi lehetett a háborúkban?), a fák fura susogással, visszhangozva felelnek a lövésre. A konda persze szétriad, Attila kicsit csalódott, hogy elment a nagyvad, és miután nem térnek vissza az állatok, a zsákmányhoz indulunk. Már kifelé húzzuk az erdőből, amikor a távolból lövés hallatszik. Titkon reménykedünk benne, hogy a csapat másik irányba induló csoportja is szerencsével járt, de észak felől jött a hang, vagyis a szomszédos Szlovákiában húzták meg a ravaszt.

Vissza a bázisra, ahol Dénes nyúzza meg és zsigereli ki a zsákmányt, amely gasztronómiai szempontból a lehető legjobb lett. A nagy vad pedig még úgyis szembejön egyszer...