Helyi közélet

2016.06.28. 10:01

„Fóliafalu” lett Rozsályból - összefogtak a falubeliek

Rozsály - Bár a napok megállíthatatlanul peregnek, Rozsályban nehezebben telik az idő a múlt keddi hatalmas jégverés óta. Az utcákat járva mindenfelé lefóliázott tetőket és gondterhelt arcokat látni. A kár hatalmas, az emberek pedig egyre kevésbé bizakodnak, amin a hétfői égszakadás sem segített.

Rozsály - Bár a napok megállíthatatlanul peregnek, Rozsályban nehezebben telik az idő a múlt keddi hatalmas jégverés óta. Az utcákat járva mindenfelé lefóliázott tetőket és gondterhelt arcokat látni. A kár hatalmas, az emberek pedig egyre kevésbé bizakodnak, amin a hétfői égszakadás sem segített.

– Három-négy napig segítettek a katasztrófavédelem munkatársai, az önkormányzattól pedig léceket és takarófóliát kaptunk. Szükségünk is volt rá, mert semmi nem maradt a palatetőnkből – mesélte az esőtől harmatos kertben állva Kiss Sándor, akinek háza tetején ottjártunkkor is dolgoztak a szakemberek.

– Egy–másfél millió forint a kárunk, a második keddi eső ugyanis teljesen eláztatta a falakat, amiket ezért újra kell majd vakolni és festeni. A vezetékeket is cseréljük, a homlokzaton is lesz mit javítgatni. Legalább két hónap, mire helyrehozzuk mindazt, amit a jég tíz perc alatt tönkretett. A legszomorúbb az egészben az, hogy tavaly újítottuk fel a házat kívül-belül, és most kezdhetjük az egészet elölről – sóhajtott Sándor, akinek sokakhoz hasonlóan sajnos nem volt biztosítása, így onnan nem remélhet anyagi támogatást.

Összefogtak a rozsályiak

– Segítettünk egymásnak, amiben csak tudtunk, hogy minél hamarabb tető legyen mindenki feje felett – mutatott a takarófóliával lefedett Zrínyi Ilona utcai házakra Farkas Andor, aki hozzátette: remélik, hogy kapnak anyagi támogatást a tetők újjáépítéséhez, mert önerőből nem tudják megoldani a helyreállítást.

– A pala csupa lyuk, négy helyen folyt a víz a villanyvezeték mellett. Attól félünk, hogy ha ismét végigveri a falut a jég, leszakad a padlás – mondta Lakatos Gézáné.

Az uborka még talpon van

– Jelenleg heten lakunk egy szobában, mert oda nem folyt be a víz, a fürdőszoba és a spájz is viszonylag ép. Uborkát termesztünk a kertben, ami még hála istennek, „talpon van”. Adja az ég, hogy így is maradjon, míg el nem jön a szedés ideje.

KM-CsA


Rozsály – A lakóházak 85 százaléka sérült meg a keddi jégverésben Rozsályban, a település várhatóan a vis maior alapból kér majd állami segítséget a kárenyhítéshez – mondta a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei község polgármestere az MTI-nek.

Ezek is érdekelhetik