Helyi közélet

2016.09.29. 16:29

Jubileumi előadás-sorozat a vasutas művelődési házban

Nyíregyháza - Százéves a nyíregyházi VOKE Vasutas Művelődési Ház és Könyvtár.

Nyíregyháza - Százéves a nyíregyházi VOKE Vasutas Művelődési Ház és Könyvtár.

A kerek évforduló alkalmából tartották szerdán „A múlt nyomában” című rendezvényüket. Az előadás-sorozatot dr. Riczu Zoltán nyitotta, aki „A pusztából nőtt nagyváros” címmel Nyíregyháza történetéből villantott fel ismert és kevésbé ismert fényképeket, történeteket. A történész különös figyelmet fordított azokra a részletekre, amelyeket méltatlanul mellőz az országos történelem, mint például Nyíregyháza örökváltsága.

Az előadáson – egy különleges tanóra keretében – részt vett a Vécsey-tag­intézmény egyik osztálya is; a tanulók ma dolgozatban számolnak be az elhangzott érdekességekről. Ezután Szemerey Ádám következett, aki előadásában – a megyei vasúttörténet felvázolása mellett – kiemelte: a vasút segítette hozzá Nyíregyházát a megyeszékhelyi ranghoz. A sorozatot Móré Sándor és Zuberecz Miklós előadásai zárták, majd dr. Ulrich Attila, Nyíregyháza alpolgármestere megnyitotta az „Üdvözlet Nyíregyházáról” című kiállítást, amely a Jósa András Múzeum anyagából készült.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában