Helyi közélet

2016.11.30. 10:47

Fejtörést okozott a dió a megyében

Jánkmajtis, Tarpa - A diótermesztők az átlagos termés felét sem tudták betakarítani az idén, a rossz terméshozamért elsősorban a késő tavaszi fagyok a felelősek, de emellett egy rovarfaj, a dióburok-fúrólégy is károsította a fákat – tájékoztatta lapunkat a Magyar Kertészeti Szaporítóanyag Nonprofit Kft. (MKSZN), mely Újfehértón is működtet kutatóintézetet.

Jánkmajtis, Tarpa - A diótermesztők az átlagos termés felét sem tudták betakarítani az idén, a rossz terméshozamért elsősorban a késő tavaszi fagyok a felelősek, de emellett egy rovarfaj, a dióburok-fúrólégy is károsította a fákat – tájékoztatta lapunkat a Magyar Kertészeti Szaporítóanyag Nonprofit Kft. (MKSZN), mely Újfehértón is működtet kutatóintézetet.

Felére csökkent a termés

– Sajnos nálunk is felütötte a fejét a dióburok-fúrólégy nevű kártevő, ennek, valamint a virágzással egybeeső fagynak „köszönhetően” az idén ötven százalékkal csökkent a termésünk – mondta lapunknak Guti Rudolf, aki Tarpa mellett 41 hektáron termeszt diót.

A beregi gazdálkodó hozzátette: egy dunántúli növényvédelmi szakember látja el őt és gazdaságát speciális tanácsokkal, de még így sem tudták elkerülni a dióburok-fúrólégy elterjedését.

– Az összes fám nemesített, húsz éve foglalkozom dióval. Nagyapámtól édesapám, tőle pedig én tanultam el a termesztés tudományát – fogalmazott Guti Rudolf, aki közölte azt is: külföldre értékesítenek. Mint mondta, nehéz versenyezni a tavaly az öreg kontinensre beözönlött amerikai dióval, de mind a technológia, mind pedig a növényvédelem területén igyekszik megfelelni az európai elvárásoknak.

Gyenge termés, nagy kiesés

– A cégünk részéről csak megerősíteni tudom az országos tapasztalatokat – reagált lapunk megkeresésére Bíró Csaba.

A jánkmajtisi központtal működő, főként a zöldség- és gyümölcsfeldolgozásban érdekelt Agricolae Kft. ügyvezető igazgatója szerint cége a gyenge diótermés miatt körülbelül 100 millió forint bevételtől esett el.

– Tavaly mintegy kétszáz tonna héjas diót sikerült felvásárolnunk, ezzel ellentétben az idén nyolcvan tonnára csökkent ez a mennyiség. A tavalyi dió jelentős hányadát ki tudtuk adni törésre, majd első osztályú dióbélként tudtuk értékesíteni. Sajnos ebben az évben a kevés termés miatt erre nem igazán kerülhetett sor – fogalmazott Bíró Csaba, aki szerint a dió felvásárlási és értékesítési ára a kialakult helyzet miatt későn lett csak meghatározva.

– Az idén több kereskedőcég is érdeklődött nálunk komoly vételi szándékkal, de sajnos nem, vagy csak minimális mennyiséggel tudtuk őket kiszolgálni – tette hozzá a jánkmajtisi cég, az Agricolae Kft. ügyvezető igazgatója.


Szélsőséges volt a tavasz

Csizmadia György, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) alelnöke, a gyümölcs főbizottság vezetője is véleményt formált a dióügyben. Kiemelte: a becslések szerint a múlt évihez képest 30–40 százalékkal termett kevesebb dió az idén, főként a szélsőséges tavaszi időjárás miatt. Az alelnök hozzátette: tavaly mintegy 2–2,5 ezer tonna diót szedtek le a fákról. A magyar héjas dió 70–80 százaléka exportra kerül, míg a fennmaradó hányadot dióbélként értékesítik belföldön.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában