Páholyból nézik a történelmet

Nyíregyháza, USA - Ésik Sándor világjáró-sorozatának a 133. epizódjában az amerikai ősöreg óriásfenyőkkel ismerkedünk.

Azt gondoltam, el kell jutnom Oregon határáig, hogy elfelejthessem Dél-Kalifornia száraz éghajlatát (és földrajzát), de tévedtem. A San Francisco-i öböltől felfelé már zöld, sőt sok helyen örökzöld a táj.

Portland az úti cél, Oregon állam legnagyobb városa, de előbb még átvágok a Redwood National Parkon. Az ősöreg vörösfenyők elkísérnek a Sziklás-hegység óta. A Nagy Vízválasztónál tűnnek fel először, Los Angelestől néhányszáz kilométerre, északra. Az ottani indiánokat sequoya névvel illették, nem csoda, hogy a nemzeti park ezt a nevet kapta.

Minden elfogy egyszer

A redwood az egykori vadnyugatnak és a ma emberének egyaránt a legfontosabb építőanyaga. Sokáig úgy tűnt, hogy kimeríthetetlen erőforrás, de aztán kiderült, minden elfogy egyszer. A hatalmasra növő fák erdeiből a régi területnek csak töredéke maradt meg. Majdnem úgy járt a fejedelmi termetű élőlény, mint a prérik bölénye, mely szintén milliószámra tenyészett valamikor.

A Redwood National Park az óriásfenyők nélkül is nagyon vadregényes volna. A Csendes-óceán itteni partvidéke hatalmas sziklákkal csipkézett. Az utak a hegyek galériáján vezetnek, és szemmel látható, hogy nagy erőfeszítésbe került néhány vízparti szakaszra lejutni. De megérte. Alig hiszem, hogy néhány napja még a sivatag negyvenfokos melegében verejtékeztem. A vízről érkező szélre csak nagy jóindulattal mondható, hogy frissítően üde. A helyiek kapucnis anorákja arra int, elő kell szedni a melegebb holmit. Megmártózás szóba sem jöhet. Az egyetlen melegvérű élőlény a habokban az az eb, melyet gazdája időről időre beküld a vízbe egy jókora fadarabért.

Leírhatatlan arányok

Ellentétben a korábban látott óriásfenyő-erdőkkel, az itteni sötét és áthatolhatatlan. Az aljnövényzet a ritkásan álló kolosszusok között szinte másik erdőt alkot, abban pedig kilátástalan a felfedezőút. Útitársammal álmélkodva próbáljuk valamihez mérni a körbejárhatatlanul hatalmas törzseket.

Az igazán termetes példányok korát ezer években számlálják. Páholyból szemlélik a történelmet. Elveszettnek és parányinak érzem magam. A nagy öregek közül soknak saját neve van. Talán így érzékelhető valamelyest az az arány, amit szavakkal leírni alig lehet. Csalókák az esti fények, alig lehet észrevenni az est gyors leszálltát. Még hosszú az út, indulni kell. A rövid, de égre nyíló parti szakaszról csodálatos a naplemente. Különösen akkor, ha az emelkedő szakaszon a fenyők után cédrusligetekbe vezet az út. Irigylem azokat, akik sátort vertek, és itt éjszakáznak. Aztán gyorsítok, vár Portlandben a rózsafesztivál.

KM