Kék a padka, arcom csupa derű

Elsősorban a forgalomszabályozással indokolják a fizetőparkolók létét a nagyobb városok központjában. A módszer – nálam legalábbis – beválik. Közel húszéves a jogosítványom, ennek ellenére egy kezemen meg tudnám számolni, hányszor fizettem a parkolásért. Azok táborát erősítem, akik ezért a „szolgáltatásért” nem hajlandóak fizetni, inkább egy közeli vagy nem annyira távoli mellékutcában, de leggyakrabban otthon hagyják a kocsit. Hoványi Péter írása.

Nem volt ez mindig így; az első autóm, a nagyapámtól örökölt kis Polski lényegében a fenekemhez nőtt, és ha szervizben volt, úgy éreztem magam, mint a kalitkába zárt madár. Aztán ahogy nőtt a város forgalma és terjeszked­tek a fizetőparkolók, elkezd­tem alternatívák után kutat­ni. Kézenfekvő lett volna kétke­rekűre nyergelni, hiszen egy robogó fenntartása olcsó, par­kolási díj nincs. Évről évre nő a kerékpárút-hálózat hossza, és nem mellékes, hogy újabban egy-két sör után is tekerhetünk, én mégis inkább a tömegközlekedést választottam.

Reggelente felülök a buszra; nem zavar a közlekedési kultúránk és a városhatárig álló sor, ezzel szemben van időm elolvasni a Kelet-Magyarországot – legalábbis azt a részét, amit nem én írok. Hazafelé pedig előkerülhet a könyv, amire máskor alig van idő. Egyszóval elégedett vagyok a választással kényelmi és pénzügyi szempontból egyaránt. Az egyetlen kifogásom, hogy mióta buszozom, töredékére csökkent a járatok száma – pedig a jó szolgáltatás, a kínálati menetrend is legalább olyan jó forgalomszabályozó lehetne, mint a kék festék Nyíregyháza padkáin.

- Hoványi Péter -