Egyedül, de nem elhagyatottan

Nyíregyháza - A fokozódó mínuszokban fokozottabb figyelmet érdemelnek a bokortanyákon élők.

Pozitívan fogadta a fogvacogtató mínuszok szülte ötletünket csütörtökön Laborczi Géza nyíregyházi evangélikus lelkész. Azt kértük tőle, hadd kísérjük el a várost körülölelő bokortanyákon élő idősekről, betegekről, rászorulókról nap mint nap lelkiismeretesen gondoskodó Joób Olivér Szeretetintézmény munkatársait a klienseikhez, szemügyre véve a segítők „bokros” teendőit, s azt, mennyit jelent mindez a hétvégi rekord hidegtől rettegő legelesettebbek számára.

Kincset ér a segítség, főleg ebben a farkasordító hidegben.

Duszka Józsefné

Péntek reggel már a Kertvárosból útnak induló szolgálati mikrobuszban ülve róttam a kilométereket Sulyán-, Kovács-, Gerhát- és Vajdabokor felé három házi gondozóval és Andrással, a tanyagondnokkal.

Már csak tűzbe kell dobni a fát

– Javarészt egyedül élő és beteg nyugdíjasok igénylik a támogatásunkat, legyen szó házi gondozásról, takarításról, bevásárlásról, étkeztetésről, tűzifa-előkészítésről vagy szállításról, de akadnak nehéz helyzetben lévő fiatal házaspárok is. Az „ügyfélkörünk” évről évre nő, a kapacitásaink azonban minden tekintetben végesek. Ennek ellenére igyekszünk mindenhol, mindenkinél jelen lenni, ahol szükség van ránk – mesélte a 11 éve „szolgáló” tanyagondnok, aki hivatásként tekint a munkájára. – Ha nem lennénk, ki kellene találni minket – utalt a Joób Olivér sokrétű és nélkülözhetetlen tevékenységi körére, rámutatva: sok idősnek se rokona, se szomszédja, így csak rájuk számíthatnak.

Hiába zörgettünk, nem „nyittatott meg” utunk első állomásán, Kovácsbokorban, Magyar László nyugalmazott evangélikus lelkész házánál, így a házaspár nagy hidegre való tekintettel megrendelt „vésztartalék-kenyerét” a verandájukon hagytuk. Vajdabokorban többek között az egyedül élő, komoly műtéten átesett, mozgáskorlátozott Erzsike nénit látogatta meg az egyik házi gondozó, aki tűzifát hordott be az idős hölgy házába, és kitakarított nála. A közelben lakó, 70 éven felüli, sok betegséggel küzdő Zsuzsika néniről sem feledkezett meg a segítő szolgálat munkatársa.

Egy segítségkérő telefonhívás után „mentesítő járatként” jöttünk vissza a Búza térre, ahol egy Gerhátbokorban élő idős urat vettünk fel. Lekéste a hazafelé tartó buszt, s hosszú órákig kellett volna várnia a következőre a csípős mínuszokban. Büszkén mesélt a bokortanyák fénykoráról és arról, mennyire elnéptelenedett mára ez a vidék.

Rókabokorban hiába kürtöltünk, senki nem jött ki abból a kicsiny, betört ablakú, fűtetlen vályogházból, ahol „idegenvezetőm” elmondása szerint egy betegágyban fekvő asszony él a fiával. – Ide délután még visszanézek, hátha szükségük lesz valamire – mondta András, aki pár száz méterrel később névrokonom, a megözvegyült Palicz néni nádfedeles házát, majd a lakatlan és lakhatatlan ingatlanokat is megmutatta nekem.

Segítenek, amiben csak tudnak

Bár láthatóan meglepte a jelenlétem, kedvesen és vendégszeretően invitált otthonába Sulyánbokorban a 76 esztendős Pristyák Jánosné Erzsike néni, aki elmondta: hat éve veszítette el a férjét, a térdműtéte óta csak bottal képes közlekedni. – Hálás vagyok, hogy a fiam mellett a szeretetintézmény dolgozói is odafigyelnek a hogylétemre, és segítenek, amiben csak tudnak.

– Az egészségem már nem a régi, két bottal járok, kincset ér a házi gondozók segítsége, törődése, főleg ebben a farkasordító hidegben – árulta el Duszka Józsefné Ilike néni, miközben kapujára támaszkodva búcsút intett segítőjének, az otthona melegét megteremtő Kamenár Katalinnak.

- Palicz István -

Bekopognak, ha nem füstöl a kémény

– Ha kicsit kitartóbb a csütörtöki havazás, ezen az összekötő úton már aligha tudnánk közlekedni! – szólalt meg a volán mögött helyet foglaló tanyagondnok a bokortanyák „dzsungelében”. Amint lakott területre értünk, András már a házak kéményeit kémlelte. – Ahol laknak, de nem füstöl a kémény, nincs kiakasztva a csere-ételhordó, mindig bekürtölök, bekopogok. A legkisebb figyelmesség is életet menthet! – magyarázta. Az egyik portán egy olyan kályhacsőre lettem figyelmes, amely mintha a földből nőtt volna ki. – Ez egy ablaktalan betonpince lehet. A füstből látszik, hogy itt is él valaki. Hogy milyen körülmények között, az más kérdés… – válaszolt fel sem tett kérdésemre.