Helyi közélet

2017.02.15. 12:35

A drónok és a vízvezeték

Nyíregyháza - A gazdaságfejlesztés ma már elképzelhetetlen digitalizáció nélkül.

Nyíregyháza - A gazdaságfejlesztés ma már elképzelhetetlen digitalizáció nélkül.

A hazai kis- és középvállalkozások jelentős lemaradásban vannak a digitális eszközök használatában európai versenytársaikkal szemben – állapították meg egyöntetűen a szakemberek a „Modern Vállalkozások Programja - Vállalkozz Digitálisan!” elnevezésű rendezvénysorozat nyíregyházi állomásán, melyet szerdán rendeztek meg a Korona Hotel dísztermében.

– A mai világban kiemelten fontos, hogy egy cég milyen gyorsan jut információhoz, ezért is gondolom úgy, hogy a digitális fejlesztés egy megtérülő befektetés – fogalmazott Pekó László, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, aki reméli, jelentős pályázati keretösszeg áll majd a cégek rendelkezésére.

Dr. Kovács Ferenc is köszöntötte a régió vállalkozásainak vezetőit. Nyíregyháza polgármestere kiemelte: a gazdaságfejlesztés ma már elképzelhetetlen digitalizáció nélkül, ezért is örömteli tény, hogy a szélessávú, vezetékes internetes lefedettség 97 százalékos a megyeszékhelyen, köszönhetően a Magyar Telekom digitális mintaváros projektjének.

Jelentős megtakarítás

– Nem csak a multinacionális nagyvállalatok esetében kiemelt terület a digitalizáció és fontosak az infokommunikációs fejlesztések. Egy étterem üzemeltetésében is komoly megtakarítást eredményezhet az, ha elektronikus módon veszik fel a rendelést, de egy vízvezeték-szerelő is hatékonyabban végezheti a munkáját egy olyan eszköz segítségével, ami élőképet mutat az eldugult vízvezeték belsejéből, így gyorsabban megállapítható a probléma – említett két gyakorlati példát a digitalizáció hasznosságára Koleszár Péter, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara IKT tanácsadója.

– Meglepő lehet amit most mondok, de Németországban az ács és tetőfedő szakma utolsó vizsgaanyaga a drónkezelés – tette hozzá Koleszár Péter, majd egy komoly hiányosságra is felhívta a hallgatóság figyelmét. Eszerint a magyar kis- és középvállalkozások közül ijesztően kevesen használnak az ügyfélkapcsolataik rendszerezésére, kezelésére alkalmas szoftvereket, számuk csupán az uniós átlag egyharmada.

– A lemaradás legfőbb oka a forráshiány, erre lehet gyógyír a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program egyik pályázata, melyről a megyei kereskedelmi és iparkamarák IKT tanácsadói szívesen tájékoztatják az érdeklődő vállalatvezetőket – zárta Koleszár Péter.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában