Helyi közélet

2017.08.24. 14:49

Hapcizás, hantázás

Anyám, ne sirass, kezdődik. Illetve dehogy, már javában tart. A hümmögés, hapcizás, no meg a hantázás, magyarán ezerrel dübörög a parlagfűszezon. Szóról szóra citálhatnám a kerek egy esztendeje megjelent szösszenetet ez ügyben, ami után hetekig bombázott levelekkel az erre a témára szakosodott szervezet. Koncz Tibor jegyzete.

Ők is prüszkölnek, tiltakoznak, mindez alighanem falra hányt borsó. Holott az elátkozott növény elleni védekezési kötelezettséget jogszabály írja elő: tizenötezertől ötmillió forintig terjedhet a büntetés az elmulasztott irtásért. Persze, erről is szajkóztak már épp eleget, és minden bizonnyal ráfaragott már néhány gazda a hanyagságra, de vagy nem rázta meg egyiküket sem a benyújtott számla, netán tesznek az egészre. A harmadik verzió, hogy nem sóztak rájuk olyan mértékű bírsággal, aminek hatására kézzel-lábbal, főként kaszával nekiesnének a munkának.

Így aztán marad a szokásos módi. Időnként megszellőztetik a problémát, a levegő azonban ettől nem lesz tisztább. Taknyolhatunk tovább, míg odafent tologathatják az aktákat, a felelősséget, mert egyszer úgyis leketyeg ez a soros történet (is).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában