Szabólegényből lett az ÁVH első embere

Újfehértó - Kutatásai alapján a történész úgy véli, Péter Gábornak nagy szerepe volt abban, amivé a politikai rendőrség vált.

Az újfehértói származású Péter Gábor szerény képességű szabólegényből lett az ÁVH első embere, Bacsó Péter A tanú című filmben róla mintázta Virág elvtársat. A rettegett szervezet vezetőjének alakjára az elmúlt évtizedek alatt számos legendaréteg rakódott, ezeket dr. Müller Rolf, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának tudományos kutatója Az erőszak neve: Péter Gábor című könyvében próbálja meg lehámozni.

Kezdeti forráshiány

Az újfehértói izraelita családban született fiúban mély nyomokat hagyott apja korai halála, és az ezzel járó elszegényedés, egyik testvére – a rendelkezésre álló források szerint – félkegyelmű volt, egy másikat skizofréniával kezeltek. Tizenöt éves korában került Budapestre, és korán beszippantotta az illegális kommunista párt, ÁVH-s karrierje 1945-ben kezdődött. Neve összeforrt az államvédelmi hatósággal és egy egész korszakkal, mégsem született róla átfogó munka – dr. Müller Rolf volt az első, aki vállalkozott erre a feladatra. De vajon miért nem írta meg előtte senki Péter Gábor történetét? A történész szerint azt, hogy itthon 1989 előtt miért nem, talán nem kell magyarázni, a rendszerváltás után pedig a potenciális vállalkozókat elrettenthette a kezdeti forráshiány – ebben gyökeres változást hozott az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltár jogelődje, a Történeti Hivatal 1997-es felállítása. – Ezt követően indulhatott el az államvédelemnek, és legismertebb vezetőjének, Péter Gábornak a diktatúra kiépítésében, fenntartásában játszott szerepét feltáró tudományos munka.

Érzelmi távolságtartás

– Az elmúlt évtizedekben az is felvetődött, hogy az ilyen démoni figurák nem „érdemelik meg”, hogy önálló monográfiában dolgozzák fel az életüket. Ezzel nem értek egyet, hiszen ilyen logika mentén nem születhetne könyv Hitlerről, Sztálinról, valamint leghűségesebb „fegyverhordozóikról” sem. Érthető módon a figyelem eleinte az áldozatok felé fordult, s csak mostanában nőtt meg a történészi érdeklődés a hatalom birtokosainak, a rendszer működtetőinek élete iránt. – Sokan úgy vélik, hogy az ÁVH ugyanígy működött volna, bárki áll is az élén, ebből a szempontból tehát nem érdekes Péter Gábor személyisége. Müller Rolf szerint ez nincs így.

– A kutatásaim alapján azt mondhatom, hogy Péter Gábornak nagy szerepe volt abban, amivé a politikai rendőrség vált. Saját szerepének felértékelődésével párhuzamosan izmosodott és lépett előbbre a szervezet a rendvédelmi hierarchiában. Az 1950-es évek elejére az Államvédelmi Hatóság lényegében önálló minisztériumként intézte ügyeit: 35 ezer fős hivatásos állományra és egyes adatok szerint 45 ezer besúgóra támaszkodva, miközben közel 1,2 millió emberről vezetett nyilvántartást. Persze ez a hatalmi növekedés nem lett volna kivitelezhető pártfogók nélkül, akiknek a sorából ki kell emelnünk Rákosi Mátyást, és Péter közvetlen hivatali felettesei közül Rajk Lászlót, majd Kádár Jánost – mondja a szerző, aki arra a kérdésre, hogy nehéz-e nem ítélkezni Péter Gábor felett, azt mondja: az időbeli távolság ellenére a történész nem független a történettől, így vagy úgy annak részesévé, „szereplőjévé” válik. Emellett fontos valamiféle érzelmi távolság megtartása, azaz véleménye szerint nem moralizálni kell, hanem megértésre törekedni.

Ő is így próbált eljárni, ez persze nem jelenti azt, hogy felmentené Péter Gábort a bűnei alól. Könyve klasszikus biográfia, de időnként a kronologikus haladást megszakította a Péter Gáborral leginkább összefonódott toposz, az erőszak kérdésének tárgyalásával. Így került önálló fejezetbe az ÁVH-vezér, mint a koncepciós perek kon­struktőre/végrehajtója, és a hozzá köthető fizikai, lelki fájdalomokozás problematikája.

A könyv egyfajta számonkérés

Péter Gábort 1953-ban egy koncepciós ügyben tartóztatták le, és bár életfogytiglanra ítélték, 1959-ben szabadult. A nevét tabusították, és a rendszerváltáskor is elmaradt a számonkérése. Müller Rolf szerint ennek megvan az észszerű magyarázata. – A Kádár-korszakban további számonkérése ellen hatott, hogy a forradalom utáni megtorlásban szükség volt a régi államvédelmi garnitúrára, akiket elbizonytalanított volna egykori főnökük elítélése. Emellett Kádárnak sem volt érdeke, hogy nyilvánosan tematizálja Péter bűneit, mert akkor megkerülhetetlen lett volna a Rajk-per felemlegetése, amikor is ő volt a belügyminiszter. Jóval később, a rendszerváltáskor a társadalom egészen mással volt elfoglalva, a „pétergáborokra” nem maradt elég figyelem, az emberek többsége azt sem tudta, hogy egy kelenföldi panellakásban tengeti életét. Most, huszonöt évvel halála után ez a könyv lehet egyfajta „számonkérés.

Életrajz

Péter Gábor – szül. Eisenberger Benjámin, Újfehértó, 1906. május 14. – Budapest, 1993. január 23.

Szabómunkás volt, a munkásmozgalomba 1922-ben kapcsolódott be. 1931-ben belépett az illegális kommunista pártba. Részt vett a Vörös Segély, és a magyar szakszervezeti ellenzék tevékenységében.

1945 januárjában kinevezték a budapesti rendőrség Politikai Rendészeti Osztálya vezetőjének. Gyorsan emelkedett a ranglétrán, az ÁVO, majd az ÁVH vezetője lett. Főszerepet játszott az 1945-ös változásokat követő koncepciós perek előkészítésében és lebonyolításában.

1953-ban leváltották tisztségeiből, kizárták a pártból, 1953. január 3-án este Rákosi Mátyás villájában tartóztatták le. Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, 1957-ben 14 évre szállították le a büntetést, majd 1959 januárjában egyéni kegyelemmel szabadult. Nyugdíjazásáig könyvtárosként dolgozott.

SZA