Helyi közélet

2018.07.26. 07:18

Pontváró buli: pont jó híreket kaptunk a kerti partin

Nyíregyháza - Együtt izgulhattunk a Krúdy-gimnázium idén érettségizett diákjaival.

Nyíregyháza - Együtt izgulhattunk a Krúdy-gimnázium idén érettségizett diákjaival.

Nincs is annál biztonságosabb érzés, mint barátok körében várni egy olyan hírre, ami megváltoztatja az eddigi életünket. Így gondolhatta a nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium végzőse, Radvánszki Ronett – vagy ahogy mindenki becézi, Zsebi is –, mert szerda estére pontváró bulit szervezett osztálytársainak, amire minket is meghívott. Fél hét előtt érkeztünk a kerti partira, ahol kisebb csapat várt már ránk és a többiekre. Míg a többiek befutottak, volt időnk beszélgetni.

Japán, Belgium, Dánia

– Első helyen az ELTE pszichológia szakát jelöltem meg, de beírtam tartaléknak a Corvinus angol és magyar nyelvű szociológia szakát, valamint az anglisztikát – sorolta Zsebi.

– Tavaly 435 volt a ponthatár pszichológián, nekem 454 van – egy felső- és egy középfokú nyelvvizsgával és emelt szintű angol érettségivel. Mindig is érdekelt ez a terület, rengeteg ilyen témájú ismeretterjesztő filmet láttam és szakkönyvet olvastam el. Ha felvesznek, természetesen Budapestre költözöm, egy barátnőmmel közösen bérelünk majd lakást az egyetem közelében – árulta el a házigazda. Osztálytársa, Mikola Szilárd a középiskolás évei alatt egy hónapot töltött Japánban és egy tanévet Belgiumban. Az ELTE skandinavisztika szaka mellett jelentkezett egy dániai egyetemre is, ahol közgazdaságtant szeretne tanulni.

– A testvérem Dániában él és tanul, sokat mesélt az országról és sikerült felkeltenie az érdeklődésemet. Nagyon sok ajtó nyílna meg előttem az ottani egyetem elvégzése után. Szombaton derül ki, hogy bejutottam-e vagy sem. A skandinavisztika mellett szól, hogy újabb idegen nyelvvel bővülne a tudásom, amit szintén tudnék hasznosítani a jövőben – jegyezte meg Szilárd.

Bár jól ismeri barátja terveit, figyelmesen hallgatta a beszélgetést Pollák Balázs, aki régóta tudatosan készül az orvosi pályára.

– A szüleim is orvosok, szerettem volna továbbvinni a hagyományt. Jól sikerült a biológia és kémia emelt szintű érettségim, 476 pontot szereztem összesen, ami valószínűleg elég lesz a Debreceni Egyetemre – mondta a 18 éves fiú, s hozzátette: szeretne kollégiumban lakni, mert azt még soha nem próbálta.

– Te is mesélj egy kicsit! – fordultam a csupa mosoly Juhász Leventéhez, mire egyszerre nevettek fel a többiek. Kiderült: a fiú könnyedén vette az akadályokat, remek érettségivel zárta a gimnáziumi éveket, 492 ponttal várta, hogy felvegyék az álomszakra.

– A Budapesti Műszaki Egyetemen a mérnökinformatikus szak a cél, ahová tavaly 375 ponttal lehetett bejutni. Ha nem emelkedtek drasztikusan a ponthatárok, akkor nyert ügyem van. Azt tervezem, hogy a diploma megszerzése után – valószínűleg külföldön – a mesterséges intelligenciával foglalkozom majd.

Irány a párizsi Sorbonne!

Levente párja, Domokos Dóra gyermekkora óta jogi pályára kíván lépni.

– Amikor kicsi voltam, azt mondtam, hogy én leszek Magyarországon az első női miniszterelnök. Erről a szándékomról már letettem, megelégszem a miniszteri vagy képviselői poszttal is – nevetett a fiatal, ám annál eltökéltebb lány, aki az ELTE jogi karát jelölte meg elsőként.

– Az egyetem után szeretnék még részt venni egy bécsi diplomataképzésen is.

– Attól kezdve, hogy felvettek a Krúdyba, gyakran változott az elképzelésem a „Hogyan tovább?”-ról. A Corvinus kereskedelem és marketing szaka mellett döntöttem, a közgazdaság az a terület, amivel több irányba is el lehet indulni – mutatott rá Fábián Dóra, akinek remek érzéke van a festészethez és a sminkhez is. Abban reménykedik, hogy talál olyan munkát, ahol a két érdeklődési kör metszi egymást.

Ahogy közeledett az este nyolc óra, a csapat egyre hangosabb lett. A lányok körmöt festettek, hajat fontak, énekelgettek és táncoltak, míg a fiúk úgy döntöttek, tüzet raknak. Gresó Krisztina azonban feltűnően nyugodt volt. Kisvártatva kiderül, hogy miért: a lány hónapok óta tudja, hogy felvételt nyert a ­Sorbonne Egyetemre.

– Édesanyám több mint két éve él és dolgozik Párizsban, tizedikben egy fél évet én is ott tanultam. Beleszerettem a város hangulatába, az emberekbe, mindenbe. Februárban beadtam a jelentkezésemet a Sorbonne-ra, májusban kiderült, hogy bejutottam. Gazdaságtant fogok tanulni. Tudom, hogy kemény lesz az egyetem, de mindent meg fogok tenni azért, hogy legalább az alapszakot elvégezzem. Ebben anyukám mellett a nővérem is támogat majd, aki nemrégiben elnyert egy párizsi ösztöndíjat, így szeptembertől mindannyian együtt leszünk – újságolta Kriszta.

– Úristen! Már csak tizenegy perc! – sikított fel valaki, erre aztán felbolydult a társaság. A lányok, hogy levezessék a feszültséget, megkeresték a kedvenc számaikat, míg a fiúk nyugalmat színlelve a tűz körül sertepertéltek. Akár csak szilveszterkor, megkezdődött a visszaszámlálás: Öt! Négy! Három! Kettő! Egy! Nyolc óra! Mindenki görcsösen belekapaszkodott a mobiljába és őrült tempóban frissítették a Felvi – érthetően túlterhelt – honlapját. Ahogy teltek a percek, egymás után törtek elő az örömkönnyek: mindannyiuk álma teljesült, ősztől az áhított szakon tanulhatnak majd a nyíregyházi fiatalok.

Bevallom, borzasztóan izgultam értük, sikítozva-tapsolva ugrottunk egymás nyakába örömünkben. A srácokon is látszott, hogy hatalmas kő esett le a szívükről. Nem maradt más hátra, mint a felszabadult ünneplés.



[related-post post_id="3932389"]

[related-post post_id="3932363"]

[related-post post_id="3932353"]


Ezek a legnépszerűbbek

Az Eduline utánajárt, milyen képzéseket jelöltek meg a legtöbben az idei felvételin. A legnépszerűbb alapszakok: gazdálkodás és menedzsment, mérnökinformatikus, valamint ápolás és betegellátás. Osztatlan képzések közül a tanári, a jogász és általános orvos szakok iránt érdeklődnek leginkább, míg a mesterszakok közül a tanári, a vezetés és szervezés osztozik a pszichológiával az első három helyen. A felsőoktatási szakképzések közül a kereskedelem és marketinget, a gazdálkodási és menedzsmentet, illetve a turizmus-vendéglátást jelölték meg a legtöbben.


Mérlegeltek, mielőtt szakot választottak

Renáta és Ágnes emberekkel szeretne foglalkozni a jövőben.

– Az érettségi után OKJ-s intézményi kommunikátor képzésen vettem részt, majd az akkor még Nyíregyházi Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végeztem. A férjem szerint ez annyit tesz, papírom van arról, hogy sokat beszélhetek – árulta el Dabbaghné Mónus Renáta, aki a diploma megszerzése után mégsem a tanult szakmájában helyezkedett el.

Segíteni másokon

– Azt találta ki a párom, hogy menjünk ki külföldre dolgozni egy kicsit, lássunk világot, keressünk egy kis pénzt, ezért felkutattunk egy olyan iskolát, ahol gyorstalpalón hajópincér képesítést kaptunk. Ezután mindketten felmondtunk a munkahelyünkön és nekivágtunk a nagy útnak. Néhány év után élményekkel és tapasztalatokkal gazdagon hazajöttünk és letelepedtünk itthon. Megszületett a kislányunk, aki most másfél éves, elég idős ahhoz, hogy az anyukája ismét iskolapadba ülhessen. Olyasmit szerettem volna tanulni, ami passzol a korábban megszerzett kommunikátor végzettségemhez, nem telített a szakma és másokon is tudok vele segíteni, mégsem orvos. Némi keresés után bukkantam rá a Nyíregyházi Egyetemen az idén először induló gyógypedagógia alapképzésre, amin később a logopédia és a tanulásban akadályozottak pedagógiája szakirányok közül választhatok. Emellett szólt, hogy levelező tagozaton hirdették meg, így „csak” hétvégenként lennék távol a családomtól. Megjelöltem még a Károli Gáspár Református Egyetem pszichológia alapszakát és az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karának gyógypedagógiai alapképzését is – sorolta Renáta.

Severa Ágnes születése óta vak, ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy a Ridens-iskola befejezése után továbbtanuljon.

Piacképes szakma

– Szociális és ifjúsági munka felsőfokú szakképzésen, szociális munka szakirányon végeztem a Nyíregyházi Egyetemen, ugyanitt szeretnék szeptembertől közösségszervezés alapszakon tanulni. Ez az egyike annak a két szaknak, amit látássérültek választhatnak az intézményben, a másik a szociálpedagógia, de úgy gondolom, nagyobb eséllyel helyezkedem majd el a munkaerőpiacon az általam választott szakmával – jegyezte meg Ágnes, s hozzátette: a közösségszervezés, azon belül is az ifjúságsegítés közelebb áll hozzá, ami szintén a döntése mellett szól. Szívesen szervezne programokat, rendezvényeket fiataloknak.

– Úgy tapasztaltam, hogy Nyíregyházi Egyetemen a tanárok segítőkészek és rugalmasak, eljuttatták hozzánk az órákon vetített diákat, amit átkonvertálva már beszélő programmal is lehetett olvastatni. Kizárólag szóban vizsgáztam, szóval mindent meg tudtunk beszélni az oktatókkal. Szerencsés vagyok, mert jó csoportba kerültem, a tanulótársaim partnerek voltak, mindig segítettek, ha szükségem volt rájuk. Az sem utolsó szempont, hogy az egyetem akadálymentesített. Nagyon bízom benne, hogy felvesznek, és abban is, hogy helyet kapok a kollégiumban, mert bár Debrecen nincs messze, mégis megkönnyítené a mindennapjaimat, ha nem kellene utaznom.

Nos, szerda este kiderült: Ágnes egyik álma valóra vált, felvették a Nyíregyházi Egyetemre. Renátának sincs oka panaszra, hiszen már hivatalosan is az ELTE hallgatója, szeptembertől a fővárosban tanul gyógypedagógia szakon.

CsA

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában