Helyi közélet

2018.07.13. 18:18

Színészpalánták a világot jelentő deszkákon

Nyírbátor - A tábort a Szárnyas Sárkány fesztiválon zárták, ahol a Valahol Európában című musicalből adtak elő egy részletet.

Nyírbátor - A tábort a Szárnyas Sárkány fesztiválon zárták, ahol a Valahol Európában című musicalből adtak elő egy részletet.

Tizennegyedik alkalommal rendeztek Nyírbátorban színjátszótábort, melynek ebben az évben is a Báthory Anna Református Általános Iskola adott otthont. Közel hetven diák töltötte meg a „refit” színházzal. A növendékek délelőttönként forgószínpadszerűen vettek részt színészmesterség, tánc és kézműves foglalkozásokon, míg délutánonként a sport kapta a főszerepet: a gyerekek sor- és hullámdeszka versenyekkel, számháborúval és strandolással pihenték ki a próbák fáradalmait.

A színészpalánták a tábort a Szárnyas Sárkány Utcaszínházi Fesztiválon zárták, ahol a Valahol Európában című musicalből adtak elő egy részletet.

Önfeledt játék és valódi értékek

A színházi pályára készülő gyerekeken túl sok táborozó azért választja évről évre ezt a nyári programot, mert az önfeledt játék mellett valódi értékeket kapnak – tudatta lapunkkal Márton Ildikó, a tábor és a Nyírbátori Diákszínpad művészeti vezetője.

CsA

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában