Helyi közélet

2018.09.09. 15:18

A begipszelt kéz nem jelent akadályt

Apagy - Nappal a békés halakra, éjjel azonban harcsára vár Szegfű Attila.

Apagy - Nappal a békés halakra, éjjel azonban harcsára vár Szegfű Attila.

Többen is horgásztak augusztus utolsó szombatján az apagyi Kenderáztató-tónál. Bárkivel lehetett volna beszélgetni, azonban e sorok írójának a figyelmét egy olyan horgász vonta magára, akinek éppen be volt gipszelve a bal keze.

Sütnek is, főznek is a parton

– Nyaraláskor megcsúsztam a füvön, s eltörött a csuklóm. Nehézgépkezelőként dolgozom, így most táppénzen vagyok – árulta el érdeklődésünkre az Apagyon élő Szegfű Attila. – A horgászbot bedobásakor nem zavar a gipszes kéz, azonban amikor a horgot ki kell vennem a hal szájából, akkor már nehéz helyzetben vagyok, de valahogyan megoldom. Egyébként 15-16 éve az öcsém hatására kezdtem el horgászni. Kijöttem hozzá beszélgetni, s az egyik kapást átengedte nekem. Nem tudtam szabadulni a halfogás szinte mámorító érzésétől, s azóta a szenvedélyemmé vált a horgászat. A feleségem örömmel fogadta ezt a hobbit, gyakran ő is itt van velem, most éppen hazaugrott az autóval, ugyanis nem messze lakunk innen. Péntek este jöttünk ki, s vasárnap délig maradunk. Az étkezésnek is teljesen más hangulata van itt a tó partján. Tegnap este tárcsán sütöttünk húst, ma délután pedig bográcsozni fogunk. Eddig egyébként egy pontyot és egy amurt sikerült fognom, de éjjel majd harcsázni szeretnék stupekes módszerrel. Az amur hajnalban akadt horogra, a ponty pedig délelőtt. A horgon csonti, pufi és kukorica volt – folytatta Szegfű Attila.

Lehetne egy jó kis vihar…

– Szeretem a csendet, a nyugalmat, itt a természetben felfrissülök, hiszen a nehézgéppel végzett munka nagy zajjal jár. Az időjárástól függ, hogy mikor érdemes jönni horgászni. Bárcsak lenne ma éjszakára egy jó kis vihar, az jól jönne a harcsázáshoz. Harcsázni kishallal szoktam és gilisztával. Az itt fogott legnagyobb harcsám 10 kilogrammos volt, a ponty pedig 11.50 kilogrammos. Nincsenek nagy álmaim, nagy terveim, ez a kis tó nekem tökéletesen megfelel.

MML

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában