Helyi közélet

2018.09.07. 10:54

Ismét az alma lesz a középpontban

Csenger - Immár tizenhetedik alkalommal rendeznek almafesztivált Csengerben.

Csenger - Immár tizenhetedik alkalommal rendeznek almafesztivált Csengerben.

Rendhagyó felvezetéssel, afféle nulladik nappal indul az idei, szám szerint tizenhetedik Csengeri Almafesztivál: szeptember 20-án, csütörtökön 19 órától felsorakoznak a helyi DJ-k, Telegdi, David Smith, Kiss Péter, Fodor Gergő és Demján Zsolt, hogy éjszakába nyúlóan pakolják a lemezeket a Makovecz-iskola parkjában.

Lekvárfőzés, kóstolgatás

Az almafesztivál első teljes napja a hagyományokat követi, hiszen szeptember 21-én, pénteken már reggel nyolc órakor természetes alapanyagokból készült kompozíciókat láthatnak a rendezvényre érkezők, akik megcsodálhatják a csengeri gyerekek almanapi rajzversenyre készített legszebb rajzait is. Tíz órától elrajtol az almafutás, aminek fáradalmait kipihenhetik az óvodások és az iskolások egyaránt a nekik szóló színházi előadás és a táncház alatt. Délután öttől a zenéé a főszerep, fellép Szandi, a Bereczky Band, az estét pedig retro disco és a Hello Johnny zenekar koncertje teszi teljessé.

A jellegzetes helyi ételek bemutatójával és kóstolójával, valamint almalekvár-főzéssel nyitják a fesztivál szombatját. Kilenc órakor átadják és felavatják az új sportöltözőt és a lelátót, majd a csengeri és vendégcsoportok kulturális műsora, valamint a hivatalos megnyitó után fény derül arra, ki birtokolhatja az idén Az év gazdája címet. Az Igrice és az Ilosvay Néptáncegyüttes műsorát követően mulatós óra következik a tesókkal, majd divatbemutató, bábelőadás, valamint táncház várja a kicsiket és nagyokat a művelődési központ belső udvarán. Az almafesztivált a Balkan Fanatik zenekar koncertje, valamint retro party és a Vis Maior zenekar műsora zárja.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában