Helyi közélet

2018.11.24. 09:39

Szétverte a cserépkályhát, lopás miatt felel

Kisvárda - A kisvárdai rendőrök két vagyon elleni bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak egy helyi férfit.

Kisvárda - A kisvárdai rendőrök két vagyon elleni bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak egy helyi férfit.

A Kisvárdai Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást P. József 26 éves kisvárdai lakos ellen. A nyomozás adatai szerint a férfi 2018. november 20-án 19 óra 45 perckor Kisvárdán eltulajdonított egy pénztárcát a benne lévő készpénzzel és okmányokkal együtt, amit egy kerékpárral közlekedő férfi hagyott el. A sértett, amikor ezt észrevette, kiabálni kezdett, így az elkövető elmenekült a helyszínről.

A rendőrök a bejelentést követően a feltételezett tettest másnap elfogták és gyanúsítottként kihallgatták. A nyomozás adatai szerint a férfi más vagyon elleni bűncselekmény elkövetésével is megalapozottan gyanúsítható. Néhány héttel korábban egy kisvárdai lakóház ajtaját feszítette be, ahonnan cserépkályha ajtókat és csaptelepeket tulajdonított el. A 26 éves férfi gyanúsítotti kihallgatása során elismerte a bűncselekmények elkövetését.

- Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában