Helyi közélet

2019.03.19. 07:58

"A betegeink érdekénél nincs fontosabb" - Jubileumi év nagy feladatokkal

Nyíregyháza – A megyei kórházak főigazgatója elmondta, minden tervük és tettük alapja, hogy a betegeiknek a legjobb körülményeket és a legmagasabb szintű ellátást nyújtsák. Interjú dr. Adorján Gusztávval, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház főigazgatójával.

Nyíregyháza – A megyei kórházak főigazgatója elmondta, minden tervük és tettük alapja, hogy a betegeiknek a legjobb körülményeket és a legmagasabb szintű ellátást nyújtsák. Interjú dr. Adorján Gusztávval, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház főigazgatójával.

Több mint 5100-an dolgoznak jelenleg a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház intézményeiben, szakdolgozóból és orvosból is többen lépnek be, mint amennyien távoznak, azonban már most látható, 7-8 év múlva ápolóból, szakápolóból hiány lesz. Dr. Adorján Gusztáv főigazgatóval arról is beszélgettünk, lesz-e utánpótlás?

Tavaly év végi értékelőjében úgy fogalmazott: kiszámítható és racionális gazdálkodás útján szeretnének továbbhaladni. Tartható lesz ez az idén is?

Valóban megnyugtató évet zártunk, 30 napon túli ­tartozás nélkül. ­Folyamatosan monitorozzuk a működésünket, gazdálkodásunkat, hogy hol és hogyan tudjuk még hatékonyabbá és gazdaságosabbá tenni az intézménykomplexumunk fenntartását, üzemeltetését. Azt már látjuk, a minimálbér és a garantált bérminimum miatt a cégek árat emelnek, s rajtunk keresztül szeretnék érvényesíteni ezt, így azzal kalkulálunk, hogy az adósság mértéke magasabb lesz, de a korábbi milliárdos tartozásokhoz képest az, hogy hatvan napon túli tartozásunk nem volt már második éve, nagyon jó eredmény. Évi 38 milliárd forint a költségvetésünk, a legnagyobb bevételünk az OEP-finanszírozta betegellátásból van, ezt kell megfelelően beosztani, ami a jelenlegi finanszírozás mellett nagyon nehéz! A legfontosabb cél természetesen a betegellátás színvonalának nemcsak megőrzése, hanem folyamatos fejlesztése, ahogy azért is mindent meg kell tennünk, hogy a dolgozóink munkakörülményeit, feltételeit javítsuk.

Mindig hangsúlyozza, hogy nem elég új kórházi épületet építeni, azt tartalommal kell megtölteni. S itt nemcsak orvosi gépekre, műszerekre kell gondolni, hanem a szellemi tartalomra, az orvosra és az ápolóra, aki gyógyítja a beteget. Vannak, lesznek elegen?

Jelenleg több mint 5000 dolgozót foglalkoztatunk, az ország legnagyobb egészségügyi intézménye vagyunk, sem orvos-, sem szakdolgozóhiány miatt nem kell kétségbe esnünk, persze jó lenne, ha többen lennének, főleg a hiányszakmákban. Pár évvel ezelőtt kidolgoztunk egy humánerőforrás-fejlesztési koncepciót, s minden évben monitorozzuk, ellenőrizzük azt, hogy a korfák alapján mi várható. Az orvosok életkora csökkent, fiatalodtunk, itt az új generáció. Az ápolóknál azonban az „egészségtelen képet mutató” homokóra diagram jelzi, 7-8 éven belül ápolóhiányra kell számítanunk.

Ülhetnének ölbe tett kézzel és várhatnák, hogy valahogy csak megoldódik ez is.

Ülhetnénk, de nem tesszük, mert a jól képzett szakemberekre szükségünk van. Céltudatosan azokon a szakterületeken szervezünk ápolói, szakápolói, asszisztensi képzéseket, amelyekről tudjuk, hogy ott később munkaerőhiány vagy ellátási problémák lehetnek. Háromszázmillió forintot nyertünk ilyen képzésekre, de ha szükséges, saját forrásból szervezzük meg. Ezeket más intézményeknek is kiajánljunk, hiszen szakemberre mindenhol szükség van, egy-egy kórház pedig miért ne áldozna arra, hogy a munkatársai magasabb szintű tudással rendelkezzenek. A külsős hallgató persze bevételt jelent nekünk, ám ami a lényeg, hogy ezzel mindenki jól jár. Tanulmányi szerződést kötünk a dolgozónkkal, adunk neki egy versenyképes diplomát, a jól képzett szakember pedig öt évig itt dolgozik nálunk. Ezt sokan röghöz kötésnek hívják, de nem az. Ez egy normális és tisztességes üzleti ajánlat, s ő dönt, hogy elfogadja vagy sem. Öt évig biztos munkahelye van, egy kvalifikáltabb munkakörben, magasabb besorolást kap magasabb bérrel, amihez tegyük hozzá, az orvos és az ápolói fizetések eddig nem látott mértékben nőttek, és van még ígéret a további bérfejlesztésre.

Szakmai téren elismerésre méltónak nevezte, hogy a 38 gyógyító osztály közül 25-ben indultak el tavaly olyan eljárások, vezettek be olyan kezeléseket, terápiákat, amelyek a betegellátás színvonalát és biztonságát növelik.

A nyíregyházi kórház laparoszkópos, endoszkópos műtéttechnikai eszközökkel nagyon jól felszerelt intézmény, s mindig van olyan új eljárás, amit máshol már alkalmaznak, azt nálunk is bevezetjük. De olyan, országosan is egyedülálló műtéteket végzünk itt – például combnyaktörések esetén, a négyvégtag-bénult betegeknél vagy a hasüregi daganatok kezelésében –, amit tőlünk tanulnak. A várandósgondozási rendszerünk példaértékű, s nagy valószínűséggel a mi modellünk adja majd alapját az országos módszertannak. A hematológián négy tudományos fokozatú kollégánk van, a gasztroenterológiai ellátásban elért kimagasló eredményeknek köszönhetően az I. Belgyógyászat a legmagasabb, 3-as progresszivitási szintet érte el, rendszeresen ide járnak továbbképzésre az ország különböző intézeteiből is.

Ez a szakmaiság vonzó a fiatal orvosok számára?

Legyünk büszkék arra, hogy a fiatal orvosok körében népszerű a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház, hiszen szakmailag olyan feltételeket és lehetőségeket kínálunk, amiért érdemes minket választani. Közel 150 rezidensünk van, a cél pedig nem lehet más, mint az, hogy itt tartsuk őket, itt gyógyítsanak a jövőben is. Ennek érdekében elindítottuk a körülményeik vizsgálatát, az anonim kérdőívekből nagyon sok információt tudunk összegyűjteni. Az interaktív találkozókon pedig meg lehet vitatni, hol tudunk ehhez hozzátenni, hol tudunk nekik segíteni, illetve miben tudnak ők nekünk ötletet adni. Az ő dinamizmusukkal, másfajta szemléletükkel, s a mi tapasztalatunkkal nagyszerű dolgokat hozhatunk létre közösen.

Itt van az ország legnagyobb és legmodernebb központi laboratóriuma, elkezdődött az SZTK épületében a korszerűsítés, megújultak a fehérgyarmati szolgálati lakások, új eszközökkel egészül ki a kardiológia és az érsebészet műszerparkja. Mi az idei terv?

Az idén ünnepeljük a Jósa András Oktatókórház 120 éves évfordulóját, ennek szellemében szervezzük konferenciáinkat, évfordulós eseményeinket, és őszre tervezzük a jubileumi emlékülésünket is. Az év legnagyobb beruházása mindenképp az oktatókórház területén megépülő nővérszálló lesz, most már a kivitelezés, bontás és egyéb tervezés engedélyezésénél tartunk. Több mint 300 millió forintot nyertünk el a családbarát szülészet kialakítására. Itt Nyíregyházán a szülőszobán szeretnénk egy második patológiás-császármetszéses műtőt kialakítani, alternatív szülési módokat bevezetni. A mátészalkai szülészeti osztályon is van egy félig kész műtő, aminek az építését végre befejezhetjük. A határon átnyúló sikeres pályázatainknak köszönhetően két új CT-t is beszerezhetünk. Szeretnénk elindulni a sebészeti tömb hőszigetelésével, keressük a forrásokat, itt megint csak lépésről-lépésre haladhatunk, hála Istennek az ÁEEK (a fenntartó Állami Egészségügyi Ellátó Központ) partner a fejlesztési elképzeléseink megvalósításában. Minden tervünk, s tettünk alapja, hogy a betegeinknek a legjobb körülmények között, a legmagasabb színvonalú ellátást nyújtsuk, ebből pedig nem engedhetünk. Számunkra az elégedett beteg a legfontosabb!

BM

Ezek is érdekelhetik