Helyi közélet

2019.03.26. 10:57

Egy új egészségházzal lett gazdagabb Laskod

Laskod - Az egészségcentrum megfelel a XXI. századi igényeknek és követelményeknek.

Laskod - Az egészségcentrum megfelel a XXI. századi igényeknek és követelményeknek.

Rekordidő, mindössze hét hónap alatt készült el az új egészségház Laskodon egy vissza nem térítendő támogatásnak köszönhetően. Az önkormányzat a Széchenyi 2020 program keretében az Európai Regionális Alaptól 2018-ban elnyert 60 millió forintos támogatást, amit az egészségügyi alapellátások fejlesztésére lehetett fordítani.

Köszönet a közreműködőknek

A település szép kis ékszerdoboza lett az új létesítmény a falu központjában a polgármesteri hivatal és az Árpád korabeli kis templom szomszédságában. Tavaly július közepén tették le az épület alapkövét, március idusára pedig kulcsátadásra készen, teljesen felszerelt állapotban várta ünnepélyes felavatását. A beruházás során az épület előtt egy 10 beállós parkolóhelyet is kialakítottak. Az egészségcentrum megfelel a XXI. századi igényeknek és követelményeknek. Az eddig elavult épületekben működő orvosi rendelő és a védőnői szolgálat ebben az új egészségházban közösen működik mostantól. Ezzel remélhetőleg megoldódnak a 970 lélekszámú kis település háziorvosi­praxis-gondjai is.

– Az utóbbi egy évben nagyobb értékű beruházási ­összegeket nyert el a település, mint az elmúlt évtizedekben összesen. Az egészségmegőrzés jó befektetés, hiszen ha egészség van, minden van – mondta el többek között Pallay Ferenc polgármester, aki köszönetét fejezte ki név szerint mindenkinek, akinek része volt ebben a munkában.

Kovács Sándor országgyűlési képviselő beszédében hangsúlyozta:

– Az itt élő embereknek van hová jönniük, ha betegek, de azt kívánom, csak prevenciós vizsgálatokra jöjjenek ide.

- Némethné Csubák Éva -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában