Apollo-11

2019.07.20. 12:00

Fél évszázada a Holdon

„Kis lépés egy embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek.”

John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök 1961. május 25-én hirdette meg a holdra szállási programot. Az űrversenyben, amely a Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok között alakult ki, az amerikai Apollo-program volt az első – és mindeddig egyetlen – ilyen űrkutatási program, melynek keretében 1969 és 1972 között az Egyesült Államok 12 űrhajóst juttatott a Hold felszínére.

Az emberrel történő első holdra szállás főpróbája az Apollo–10 küldetése volt 1969 májusában. Ekkor Thomas Stafford parancsnok, John Young, a parancsnoki modul pilótája és Eugene Cernan, a leszállóegység pilótája először megkerülték a Holdat, majd hold körüli pályára álltak. A főpróba során Stafford és Cernan átszállt a holdkompba, és elvégezték a holdra szállás szimulációs programját, ennek végrehajtása során 15 kilométer távolságra közelítették meg a Hold felszínét, majd visszatértek a parkolópályán keringő parancsnoki egységhez, és sikeresen összekapcsolódtak vele.

Teljesült a fő cél

A holdprogram fő célkitűzése 1969. július 20-án teljesült, amikor Neil Arm­strong és Edwin Aldrin sima leszállást teljesítettek a Mare Tranquillitatison (Nyugalom Tengerén), a Hold innenső oldalának egyik lávasíkságán.

Neil Armstrong az Eagle (Sas) névre keresztelt holdkomp fedélzeti ajtaján kilépve a Hold felszínére lépett, és a következőt mondta:

„Kis lépés egy embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek.”

Az első séta a Holdon | Fotó: NASA

Később 2 óra 31 perc 40 másodperces időtartamú holdsétát tett a két űrhajós, amelyen 21,55 kg holdkőzet- és holdpormintát gyűjtöttek. Az expedíció harmadik tagja Michael Collins volt, aki hold körüli pályán keringett a parancsnoki űrhajóval, míg két társa a holdkomppal leszállt a felszínre.

A sikeres holdra szállás az emberiség legnagyszerűbb tudományos eredményei közé sorolt, máig ható teljesítmény, emellett a hidegháborús katonai szembenállás idején az egész emberiség eggyé válását elősegítő, szimbolikus esemény volt, amely rövid időn belül elvezetett a nagyhatalmak világűrbeli együttműködéséhez és a katonai enyhüléshez.

Az Apollo 11 pontos leszállási helyét a Hold-térképek Statio Tranquillitatis (Nyugalom Bázis) önálló néven jelölik. Ilyenformán egyedi módon a Holdon hátrahagyott tárgyak a felszíni képződményekre jellemző megjelölést kaptak. A helyszín közelében fekszik a három űrhajós nevét viselő, nagyobb távcsövekkel látható három kráter is, amelyeket a megszokottól eltérően élő személyekről neveztek el.

„Csodálatos érzés volt látni a landolást”

Farkas Bertalanról a mai generáció is pontosan tudja, hogy ő volt az első magyar űrhajós, és ezidáig az egyetlen. A holdra szállás élményéről kérdeztük meg a megyénkben, pontosabban a Gyulaházán született űrhajóst.

Farkas Bertalan | Fotó: ÉKN

– Húsz éves voltam, 1969-ben a Kilián György Repülő Műszaki Főiskolára jártam Szolnokon – mondja Farkas Bertalan nyugalmazott dandártábornok. – Az volt az utolsó időszakom Szolnokon, mert utána a Szovjetunióban, Krasznodarban tanultam. A tanulmányaim révén voltak már ismereteim a repülésről, így pontosan tudtam, milyen hatalmas vállalkozás volt az, hogy megcélozták a Holdat. Az első rakéta felbocsájtása is nagy dolog volt, Gagarin és Tyereskova űrrepüléséről nem is beszélve, de ez teljesen másnak számított. Csodálatos érzés volt látni az első landolást a Holdon, ültünk a fekete-fehér televízió előtt, és egy pillanatot sem mulasztottunk volna el. Amikor Armstrong a Holdra lépett, akkor egymás nyakába ugráltunk és ujjongtunk, őrjöngtünk, hiszen kijutni az űrbe már nem számított akkora újdonságnak, még ha nem is volt mindennapos dolog, de egy másik égitestet megcélozni és ott embereknek landolni, az valami egészen felemelő volt. Azóta többen megkérdezték már tőlem, nem volt-e az egész megrendezett és valójában soha nem járt ember a Holdon. Neil Armstronggal nem volt szerencsém találkozni, de Edwin A. Aldrint ismertem és ismerem, így a vele történt beszélgetések és az azóta szerzett tapasztalataim birtokában biztosan tudom, a holdra szállás megtörtént. Armstrong később azt mondta egyszer, nem érti, miért fejezték be az Apollo-programot, hiszen azóta a technika fejlődésével együtt hatalmas eredményeket lehetett volna elérni. Állítólag Donald Trump, az Amerikai Egyesült Államok elnöke nemrégiben kijelentette, először nem a Mars-expedíciót kellene elindítani, hanem ismét embereket kellene a Holdra küldeni, hogy ott próbálják ki azokat a technológiákat, amelyeket később a Marson lehet majd alkalmazni.

Magyar fejlesztésű eszközök a világűrben

Sokan felkapták a fejüket, mikor tavaly bejelentették, hogy hazánknak önálló űrkutatásért felelős miniszteri biztosa lesz. Pedig jócskán van létjogosultsága a magyar űrkutatásnak.

Bár a magyar űrtevékenység kezdetét 1946-tól tekintik, mikor Bay Zoltán vezetésével egy kutatócsoport végrehajtotta az első sikeres európai Hold-radar kísérletet, nem ez volt az első magyar siker ezen a területen. Az 1881-ben született Kármán Tódor volt az alapítója és első elnöke a Nemzetközi Asztronautikai Akadémiának, nevét a Holdon és a Marson kráter őrzi.

A magyar asztronómia leg­emlékezetesebb pillanata mégis az, mikor az első és ez eddig egyetlen magyar űrhajós, Farkas Bertalan 1980. május 26-án, a Szojuz 36 fedélzetén elindult a Szaljut–6 űrállomásra. Itt egyébként több magyar kísérlet is szerepelt: az egyik legnevezetesebb az Interferon, a Pille sugárdózismérő, és a Balaton műszer.

Azonban a legnagyobb tudományos sikert, amelyhez a magyarok is hozzájárultak, a Vega-szondához fűződik. A magyar tudósok és szakemberek készítették ugyanis annak az űreszköznek a tévéelektronikáját és vezérlő számítógépét, amely 1985–86-ban a Vénusz bolygót és a Halley-üstököst vizsgálta. A Mir űrállomáson egyébként ma is használják a magyar–szovjet közös fejlesztésű Mikroszvit számítógépes rendszert.

Az űrtechnika egy fontos területe a távérzékelés, ami mindenféle Földre vonatkozó adatokat foglal egységes rendszerbe, ennek egy részét műholdak adják. Ez számunkra azért fontos, mert az Európai Űrügynökség (ESA) által 2015-ben útjára indított Sentinel 2A műholdjához a miskolci Adamatis cég gyártott különböző fém alkatrészeket.

Végül egy másik óriási miskolci siker: a Miskolci Egyetem anyagtudományi intézetének mérnökei és az Admatis a NASA-val kötött együttműködés keretében kifejlesztették az űrkemencét, a Univerzális Sokzónás Kristályosítót, 2014 óta pedig a CHEOPS műhold alkatrészein dolgoznak, a projekt célja az élőhelyek megtalálása a világűrben.

ÉKN

Ezek is érdekelhetik