Maradandó értékek letéteményesei voltak

Napokkal ezelőtt írtunk lapunk hasábjain a magyar arisztokrácia létrejöttéről, illetve reprezentációjáról, de még nem beszéltünk a rend végjátékáról, amely nemcsak azt mutatta meg, hogyan válhatott valaki a nemesi réteg tagjává, de azt is, milyen okok játszottak közre az arisztokrácia megszűnésében.

A nemesség felszámolásának kérdéskörét mindjárt két előadó is érintette, de dr. Csajányi Melinda, a békéscsabai Bartók Béla művészeti szakgimnázium igazgatója – ő nem mellesleg történész is – volt az, aki mindjárt az elején leszögezte: a magyar uralkodó osztály mára eltűnt, ráadásul utód nélkül.

Holott maradandó értékeket képviselt, és nemegyszer példaadó történelmi személyiségeket adott a nemzetnek.

Az osztályellenség

Nem nehéz persze kitalálni, az utolsó szöget a kommunista hatalomátvétel verte a rend koporsójába, egyszerre tekintve legyőzött, kigúnyolható, volt kizsákmányolónak, nevükben, értékrendjükben, emlékükben is megszüntetendő ellenségnek a nemességhez tartozókat, karanténba téve még az elnevezést is.

– A törvénykezés 1945-ben még csak a nagybirtokot szüntette meg, viszont két évre rá már a rangot és a címet is. De ne rohanjunk előre, az arisztokrácia megszűnéséhez ugyanis négy korábbi csapás is hozzájárult – hangsúlyozta a történész.

Dr. Csajányi Melinda is rámutatott arra, amit a korábbi előadók is taglaltak: hogyan indult meg a rétegződés a renden belül germán mintára, a bárói, a grófi, majd a legmagasabb hercegi cím elnyerésével. Vagyis amíg a rang kezdetben csak a legkiválóbbakat illette, az uralkodók osztotta címekkel a helyzet megváltozott.

– Bejutni közéjük örökléssel, közvetlen adományozással (a 19. század közepétől a szolgálataikért vagy gazdasági teljesítményükért érdemelhettek ki ilyesmit), illetve indigenátus útján lehetett. Az utóbbi azt jelentette, hogy a címet idegen uralkodó adta.

A főrendi­ház reformjáig, vagyis 1885-ig egyértelmű volt, kit tekintettek arisztokratának. Ezt követően viszont az évi 3000 forint egyenes adót fizetők viselhették kizárólag a címet, ami a főrendiház tagjainak számát több mint harmadára csökkentette.

A későbbiekben, a főrendiház említett reformja és a századfordulós új arisztokrácia megjelenésén túl egy harmadik csapás is beütött: ez volt a monarchia felbomlása, illetve a trianoni területvesztés (így lettek föld nélküli arisztokraták a gróf Apponyiak, Dégenfeldek, Telekiek, Bethlenek). És végül jött egy negyedik is, az uralkodó mint jogforrás elvesztése.

Innentől egységes arisztokráciáról nem, csak arisztokratákról beszélhetünk, akik csak a cím viselésben voltak azonosak – jutott el dr. Csajányi Melinda a nemesség 20. századi, vagyis 1945 utáni megbélyegzettségéig.

Jelölés a név mellett a naplóban

Erről az időszakról igazán részletesen már dr. Ispán Ágota Lídia néprajzkutató és történész vitte tovább a szót, bemutatva, hogy a kommunista rendszer szabta határok között mennyi szenvedés várt a megmaradt elitre.

Kezdődött a B-listázással, majd 1951–1953 között folytatódott a kitelepítésekkel. A „ki­zsákmányoló társadalmi csoport” tagjai egyébként 1956 tavaszáig se nagyobb városokba, se stratégiailag fontos településekre nem köl­tözhettek vissza.

Kizárták őket a felvételi eljárásból 1948-tól egészen 1962-ig, s még az osz­tályidegen általános iskolások neve mellé is jelölés került a naplóba. A munkakörök közül nekik leginkább a fizikai segédmunka jutott, de a cégeknél is féltek a kitelepítettektől, mint a leprásoktól.

– A tankönyvekben népnyúzóként állították be az arisztokráciát, és akadt olyan pedagógus, aki osztályharcos buzgóságában egy nemesi származású kisiskolásnak is a szemébe mondta: „Nem tanítom a nép ellenségét, mert a szüleimet és engem is a földesurak zsákmányoltak ki.” Az ilyen tanulók még szakmunkásképzőbe se nagyon, egyedül egyházi iskolákba mehettek, tovább „rontva” ezzel az adott iskola jó hírén.

Van, aki kétszer érettségizett le, mert az első okmányon nem mutatott jól Pannon­halma neve, és akadt olyan felvételiző, akit a füle hallatára neveztek elmebetegnek, amiért negyedszerre se fogta fel, hogy továbbtanulásról nem is álmodhat – sorolta a kutató.

Ugyan a ’80-as évek végén már lehetett emlékezni is, de többé nem volt erő és szándék az életformaváltáshoz. Ugyanígy hiába adott lökést a távoli rokoni kapcsolatok felélesztéséhez a kárpótlás is, az arisztokrata identitástudatból mára alig maradt valami, azt is jobbára csupán könyvek és levéltári anyagok lapjain találhatták meg a kései nemesi leszármazottak.

MJ