A régi ötpengős bankjegy, amely házasságot közvetített

A Magyar Nemzeti Bank 1938-ban az akkori fizetőeszköznek, a pengőnek egy új sorozatát tervezte meg, amely 50 fillér, 1, 2 és 5 pengő címletekből állt. A kis címletű bankjegyekkel a pénzintézet célja az volt, hogy gyorsan el tudja látni aprópénzzel a bécsi döntések értelmében Magyarországhoz visszacsatolt területeket.

Elindultak a találgatások

Azért kívánták ezt bankjegyekkel megoldani, mert érmékből már a visszacsatolások előtt is hiány volt az országban. A sorozatból végül csak az egy- és ötpengős címleteket hozták forgalomba, melyek közül az utóbbival 1938. november 5-étől lehetett fizetni.

Ráadásul Horváth Endre bankjegytervező grafikusnak köszönhetően erre a papírpénzre nem egy történelmi személy, hanem egy csinos, szőke, 22 éves modell, a budapesti Tóth Rózsi arcképe került fel.

Egy ideig mégis a titok leple takarta az ötpengősön szereplő fehér szegfűs hölgy személyét. Valóságos társasjáték indult meg a fővárosban a titok felderítésére. „Ismert pesti társaságbeli dáma” – hangoztatták egyesek, „Tolnay Klára” – esküdtek mások.

Budapesten a hölgyek között hamarosan hisztériává dagadt az ügy, s a 8 Órai Ujság szerkesztőségében is ötpercenként jelentkeztek telefonon különböző hölgyek, akik „bizalmasan” megsúgták, hogy bizony ők láthatóak az új bankjegyen.

Ezért nem sokkal az új papírpénz megjelenése után, 1938. november 22-én a fiatal lány végül felfedte addigi inkognitóját, és megjelent az újság szerkesztőségében, bizonyítva, hogy ő látható az ötpengős bankjegyen.

Azt hitte, csak modellt áll

„Eddig hallgattam, de most kiállok a nyilvánosság elé. A fehér szegfűs nő az ötpengősről én vagyok, rólam ­mintázták, engem ábrázol. Nem volt szándékom ezt a nyilvánosság elé hozni, de annyi ál- és önjelölt jelentkezett, hogy ez már bosszantott.”

Majd elővett a pénz­tár­cájából egy ötpengőst, és folytatta: „A szem, a haj, a homlok, az orr mind ­azonos. Ezt nem lehet letagadni. Háromszor ültem modellt a művész úrnak portréjához. Nem tudtam, hogy pénzre kerülök, mert a ­művész úr ezt nem mondta nekem.

Csak két héttel ezelőtt, egy ­szombaton, amikor a villa­moson a kalauz pa­pírpénzt adott vissza, és ránéztem az ábrára, akkor ­jöttem rá. Szinte bele­sápadtam: mintha tükörbe néztem volna!” Megigazította a fehér szegfűt a hajában, és kedvesen mosolygott: „Ugye, én vagyok? Ugye hasonlítok?”

A bankjegy igen rövid ideig, mindössze 1939. július 31-éig maradt forgalomban, ezért a gyűjtők számára ritkaságnak számít. Ennek egyik oka az volt, hogy az új ötpengős nem volt túl népszerű. Talán a ­színe, talán az alakja vál­totta ki ezt az ellenszenvet, nem lehet tudni.

Annyi bizonyos, hogy sokan nézték elhasznált számolócédulának, és emiatt rengetegen tépték össze tévedésből. A bevont ötpengős mindössze egy embernek hozott sikert: Tóth Rózsi műtermi modellkisasszonynak.

Szerelem első látásra

1938 utolsó napjaiban Budapestre érkezett egy Robert Duval nevű, gazdag dél-amerikai bútorgyáros. Üzleti ügyben jött a magyar fővárosba, de azért a szórakozásból is ki akarta venni a részét. Egy este az egyik pesti lokálban szórakozott, és amikor fizetett, a pincér egy ötpengős papírpénzt adott vissza neki.

A gyáros kezébe vette a bankjegyet, és percekig nézte a pénzről feléje mosolygó hölgyet. A bútorgyáros később megismerkedett a szép szőke modellkisasszonnyal, s az ismeretségből szerelem lett.

Ezt követően Robert Duval bankettet adott az egyik Duna-parti szálloda éttermében, amelyen pesti barátai előtt eljegyezte az ötpengősön szereplő csinos lányt.

Tóth Rózsi néhány napot Lillafüreden töltött, és amikor visszaérkezett Budapestre, az őt ostromló újságíróknak a következőket nyilatkozta: „A vőlegényem hazautazott Dél-Amerikába, mert nekem itt még néhány elintéznivalóm van.

Szegény asszony az anyám, és róla kell még gondoskodnom, azután utazom. Látja, ki sem csomagolok. A dolgaimat néhány napon belül rendezem, s akkor elindulok Buenos Aires felé. Most boldognak érzem magam, a legboldogabbnak a világon!”

- Holmár Zoltán történész –