Nyíregyházáé a dicsőség

2019.11.13. 16:19

Építészeti díj a Pangeának

Az egyedüli vidéki kitüntetett volt a rangos szakmai összevetésben a nyíregyházi hotel.

Pang-e a szálloda? A puszta felvetést is joggal kikérhetik maguknak az illetékesek, hiszen amióta átadták a Hotel Pangeát, valósággal berobbant a köztudatba, akik szállóvendégként jártak ott, pozitívan nyilatkoznak róla, most pedig kiderült, hogy az ingatlanszakmában is maradandót alkottak.

Nyíregyházáé a dicsőség

A Nemzetközi Ingatlan Szövetség Magyar Tagozata huszonnegyedszer írta ki a Magyar Ingatlanfejlesztési Nívó díj Pályázatot, ahol harminc hazai irodaház, szálloda, kereskedelmi, oktatási, kulturális és sport célú fejlesztés, ipari és lakóépület mérettetett meg. A szálloda kategóriában a tavaly átadott, nyíregyházi Hotel Pangea érdemelte ki az első díjat, maga mögé utasítva öt másik szállodát.

 

– Noha az elismerés elsősorban a „terméknek” szól, egyaránt lehet gratulálni a tervezőknek, a kivitelezőknek, az üzemeltetőknek és a projektmenedzsmentnek is. Sőt, túlzás nélkül állítható, hogy egész Nyíregyházáé a dicsőség – fogalmazott dr. Kovács Ferenc, a megyeszékhely újraválasztott polgármestere.

A Hotel Pangeát a város önkormányzata építtette a magyar kormány segítségével, a Modern Városok Program pályázat finanszírozási keretei között. Tervezője a Gav-Art Stúdió Kft., kivitelezője pedig a Ke-Víz ’21 Zrt.

– Olyan épületkomplexum létrehozása volt a cél, ami magas szinten képviseli a Nyíregyházi Állatpark tematikáját, és harmóniát teremt a csodálatos sóstói természet és az épített környezet között – fűzte hozzá Gáva Attila építész.

– Nagyon boldogok vagyunk, hogy üzemeltethetjük a szállodát – mondta Gajdos László, a messze földön híres állatpark igazgatója. – Nyíregyháza ékessége a Hotel Pangea, ami a város emblematikus épületévé vált. Az egy éves működés alatt nagy népszerűségre tett szert a szálloda, az első nyarat 90 százalékos foglaltsággal zárta, és egy nemzetközi tudományos cápakonferencia kiváló helyszíne is volt.

LTL

Ezek is érdekelhetik