„Bár vadászat folyik az erdőben, ebből az ott sétáló lakosság mit sem érzékel”

Egyre több előadóművész dönt úgy, hogy az otthon maradt gyerekeknek és felnőtteknek valamilyen formában online kikapcsolódást nyújt.

A vadgazdálkodással foglalkozók munkája szinte a színfalak mögött játszódik, hiszen az átlagember keveset tud az erdőkben és mezőkön végzendő munkáról. Gyakran azonban a civil társadalom is találkozik a vadászok önzetlenségével, ennek ellenére még mindig vannak előítéletek a vadászokkal szemben. Ezekről a kérdésekről is beszélgettünk ifj. Plavecz Jánossal, az Országos Magyar Vadászkamara Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szervezetének elnökével.

A Vadászkamara megyei szervezete az elmúlt években számos olyan programot szervezett, amelyre várta a civil lakosságot is, hogy lebontsa a vadászok és a civil társadalom közötti falat, hogy csökkentse az előítéleteket. Mennyire sikerült közelebb jutni a társadalom nem vadászó tagjaihoz?

A Vadászkamara a programjaival arra törekszik, hogy megmutassa a civil társadalomnak azokat az értékeket, amiket a vadászok teremtenek. Nemcsak tárgyiasult dolgokra kell azonban gondolni, hanem olyan kulturális értékekre, melyek a vadászathoz, a vadgazdálkodáshoz kötődnek. Nagyon jó példa erre a megyei vadásznap. Lényegesen nőtt az elmúlt években az ide kilátogató nem vadászók száma. Ennek okát éppen azokban a programokban látjuk, amelyek bepillantást engednek a vadászat műhelytitkaiba. Például az elejtett vadnak kijáró teríték elkészítésének hagyományairól, annak értelméről igen tartalmas előadást hallhattak tavaly a vendégek. A vadászkutyák magas szintű munkájának bemutatása, az ifjú vadászok avatása és a fogadalomtétel is mind a vadászat kevésbé ismert arcát tárja fel. A tiszadobi vadászkutyás napon kifejezetten élénk volt az érdeklődés a civilek köréből is. Nemcsak felnőttek, hanem családok, gyermekek is kíváncsiak voltak a vadászkutyák tudományára. Ha már a gyermekeknél tartunk, feltétlenül szólnunk kell a kamara „Ismerd meg a vadászokat!” elnevezésű ifjúsági programjáról. Az országos programban megyénk igencsak aktív. Számos iskolába jutottunk el, ahol megbizonyosodhattunk róla, hogy általánosan a társadalom elfogadja, sőt a gyermekek kifejezetten nyitottak és befogadóak a vadászok tudása iránt.

Nagy volt a vadászok felháborodása három éve, amikor az ország megyéit tájegységekre osztották fel. Megyénkben három tájegység található, élükön egy-egy tájegységi fővadásszal. Mennyire vált be ez a rendszer?

A tájegységi gondolkodás nem új keletű. Azokban a megyékben, ahol nagyok voltak a különbségek az egyes régiók között, ott már a hatóságok is többnyire ebben a szemléletben kezelték a területeket. Borsod megye példáján szemléltetve nyilvánvaló, hogy a hegylábi-ártéri régió nem kezelhető azonos elvek szerint a hegyvidéki részekkel. Mint ahogyan a karsztos hegyvidék sem azonos adottságú a vulkanikus kúpokkal. Ez szakmailag teljesen indokolt és észszerű. A tájegységi rendszer ezt a szemléletet emelte törvényi szintre, több-kevesebb sikerrel. Természetesen minden rendszer, aminek a működése emberektől függ, erősen személyfüggővé válhat. Számtalan példa van arra, hogy nem az elképzelés volt helytelen, hanem az azt megvalósítani próbálók emberi attitűdjei miatt nem lehetett sikerre vinni. Nincs ez másként a tájegységi rendszer esetében sem. Bár a vadászok szakmai tapasztalatai kedvezőek, még nem tartunk a felállított szisztéma működésének végső kikristályosodásánál.

Amikor pár éve elkezdődött a húsz évre szóló vadászati ciklus, és ismét fel kellett osztani a vadászterületeket, számos pereskedés indult a vadásztársaságok között. Napjainkban mi a helyzet, a megyénkben vannak-e még pereskedő társaságok?

A kérdés megértéséhez előbb egy kicsit bele kell ásni magunkat a vadászterület kialakításának mikéntjébe. Nagyon leegyszerűsítve ez a következő lépcsőkből állt. Első körben a vadászati hatóság tett javaslatot a vadászterületek határvonalaira. Ezt a tájegységi határok kijelölése is befolyásolta. A javasolt határokat a kijelölt területek földtulajdonosai megváltoztathatták. Először itt adódtak az anomáliák, mert az elmúlt 10-15 évben jelentős birtok- és tulajdonátrendeződés történt. Ha sikerült jogerősen kialakítani egy vadászterületet, akkor lehetett szó a vadászat haszonbérbe adásáról egy vadásztársaság részére. Itt újabb érdekütközések történhettek, hiszen nem biztos, hogy a földtulajdonosok annak a vadásztársaságnak akarták bérbe adni a vadászterületet, amely addig is gazdálkodott rajta. Tovább bonyolította a helyzetet, hogy esetenként a földtulajdonosok és a vadásztársaságot alkotók között személyi egyezőség is volt. A vadászterület kialakításakor több ponton is komoly érdekellentétek születhettek, amelyek személyes ellentétekben is gyökerezhettek. Napjainkra a társaságok közötti, vadászterületi határokat érintő viták lekerültek a napirendről. Néhány esetben a vadásztársaságon belül jelenleg is tapasztalhatók torzsalkodások, melyek többnyire szakmai és emberi viták miatt alakulnak ki. Ezek azonban jelen voltak 2017 előtt is.

A közelmúltban egy hatalmas terítékről – közel ezer elejtett vadkacsáról – kapott fényképet a szerkesztőségünk. Az embernek olyan érzése volt, hogy minden szárnyast terítékre hoztak, ami a térségben volt. Egy-egy vadászat során nem lehetne mértéket tartani?

Először tisztázzuk, hogy a több száz vadat megörökítő terítékfotókon nagy többségében nem természetes szaporulatból származó állatokat láthatunk. Fontos tudni, hogy minden vadfajra tervet kell készíteni, amiben rögzíteni kell a várható szaporulatot és az ehhez igazodó elejtési tervszámokat. A tőkés réce esetében szabályozott az egy nap elejthető mennyiség (maximum 8 db/vadász) is. Ettől kevesebbet lehet, de többet nem szabad lőni. Így aztán attól nem kell félni, hogy nem marad vad a megyében. Okkal vetődik hát fel a kérdés, hogy akkor miként lehet közel ezer tőkés réce egy terítékfotón. A vadászatnak több változata fejlődött ki. Ezek egy részét napjainkban már nem űzik, sőt egyeseket kifejezetten tiltanak. Ilyen például a szarvas elejtése válogatás nélkül, hajtásban vagy a szárnyas vad vadászata fészkelési időben. Az elavult szokások helyett újak is létrejöttek. Ilyen a mesterséges vadnevelés és az így nevelt vad vadászata. Először az okszerű vadgazdálkodással együtt jelent meg a mezőgazdasági munkák miatt elárvult fácán- és fogolyfészkekben lévő tojások megmentése és kotlóval felnevelése. Ez napjainkban is létező módszer. Ugyanakkor a külföldi vadászok fokozott érdeklődésével új igény generálódott. Ez pedig a garantáltan nagy terítékű apróvadvadászat. A gazdasági érdeket felismerve a szakemberek gyorsan kidolgozták az ehhez szükséges vadnevelés mikéntjét a fácán és a tőkés réce esetében. Parádés teljesítmények, mai szemmel hihetetlen napi vadászati eredmények születtek ezekben az időkben. A külföldi kereslet csökkenése és nagyvad iránti növekvő érdeklődés miatt azonban egyre kevesebben vágtak bele az ilyen jellegű vadnevelésbe és vadásztatásba. Ugyanakkor a mesterséget jól ismerő vadgazdák mai napig foglalkoznak vele. Így teljesíthető az olyan kérés is, ahol fejenként 100 madarat kíván lőni a 10 fős vadászcsapat. És mivel sokak számára ez a legkönnyebben elérhető vadászati lehetőség, napjainkban ismét nő iránta a kereslet.

A vadásztanfolyamok iránt nagy az érdeklődés, egyre több a vadász. Vajon növekszik-e ilyen mértékben a vadállomány, jut-e minden vadásznak elejtendő vad?

Valóban, évről évre nő a hazánkban vadászjegyet váltók száma. Attól azonban nem kell félni, hogy ne jutna vad a vadászoknak. Egyrészt jelentős azoknak a száma, akik nem tudják olyan gyakran forgatni a fegyverüket, ahogyan azt a vizsgán megálmodták. Másrészt nem minden vadászat jár sikerrel, nem mindig szólhat a fegyver, ha vadászni megyünk. Harmadrészt bőven van elejthető haszonvad, illetve kártékony vadfaj. Ez utóbbiak vadászati lehetősége kimeríthetetlen, és olykor még szakmailag is komoly kihívást jelent. Az Országos Vadgazdálkodási Adattárnak a 2018-as évről a következőket küldtük: a megyénkben terítékre került 14.396 darab nagyvad, 45.303 apróvad, 6895 egyéb szárnyas vad és 6534 egyéb szőrmés vad. Ennek a 73.128 darab vadnak az elejtése 4126 megyei vadászra, bérvadászra, meghívott vagy fizető vendégre jutott. Úgy vélem, a számok magukért beszélnek.

A vadásztársaságok anyagi helyzetét javítja, ha hazai vagy külföldi vendégvadászok hozzák terítékre jó pénzért a trófeás vadakat. Megyénkben mennyire gazdaságos a bérvadásztatás? Ez az egyetlen járható út?

A vadásztársaságok igen sajátos előírásoknak kötelesek megfelelni. A vad állami vagyon, így a vadásztársaságok végső soron állami vagyont kezelnek. Az állam pedig a jó gazda gondosságával igyekszik olyan jogi helyzetet létrehozni, hogy garantált legyen a tulajdonának maximális védelme és fenntartható módon való okszerű hasznosítása. Ezt nevezzük vadgazdálkodásnak. A vadászatra jogosultakat több kötelem is terheli. Egyik ilyen a hivatásos vadász alkalmazása, de említhetnénk az etetést, itatást is. Ezek mind-mind pénzt igénylő feladatok. Egy hivatásos vadász alkalmazása, a kötelező felszerelési eszközök beszerzésével, minimálbérrel számolva is legalább 4,5 millió forint évente. Ezt a pénzt muszáj előteremtenie a vadásztársaságnak, hiszen a hivatásos vadász alkalmazását és annak feltételeit törvény írja elő számára. Ehhez jön még az etetés, a lesek ára, a vadföld művelése. Négyezer hektáros vadászterülettel számolva könnyen bele lehet szaladni az évi 6-7 milliós működési költségbe. Ennek előteremtésére két lehetőség adódik. Vagy a tagok adják ezt össze, ami 15-20 tag esetén elég borsos összeget jelent minden évben. Vagy a nagyobb értéket képviselő trófeás vadból értékesítenek a bérvadászok részére. Az egészséges megoldást a kettő kombinációja jelenti, vagyis tagdíjfizetés mellett a hiányzó összeget igyekeznek bérvadásztatással előteremteni. Régiónként változik, hogy mi az a vadfaj, ami „viszi” a társaságokat. Szabolcsban jellemzően az őz, kisebb mértékben a szarvas és végül az apróvad. Ezzel szemben Békés megyében a nyúlra épül sok társaság megélhetése és az őz másodlagos szerepet játszik. A Dunántúlon pedig a szarvas és a vaddisznó a húzóágazat.

Pár éve nagy felháborodást keltett, amikor lövések dörrentek a sóstói parkerdőben. Az emberek nehezen vették tudomásul, hogy itt is szükség van tudatos vadgazdálkodásra. Hogy ne legyen többet rémület a puskalövések miatt, íjjal vadászók végzik a vadgazdálkodást. Hogyan vált be ez a módszer?

Valóban okozott feszültséget a lakosság és a vadászok között a Sóstói-erdő vadgazdálkodási hasznosítása. Még az is felmerült, hogy teljesen fel kellene hagyni ott a vadászattal. Ezt az elképzelést azonban az ott élő, relatíve nagy számú vad miatt végül elvetették a szakemberek. Ekkor segített úgy a Vadászkamara, hogy az érintett vadásztársaság és a vadász­íjászok között kapcsolatot teremtett, hiszen az íjászok vadászata igazán csendes, nem borzolja a fegyver dörrenése az idegeket. Az akkor megkezdett együtt gondolkodás azóta is működik. Bár vadászat folyik az erdőben, ebből az ott sétáló lakosság mit sem érzékel. Az azóta megszűnt lakossági panaszok mutatják az elképzelés helyességét, a vadászíjászok és a vadásztársaság is elégedett a megoldással, a terítékkel. Jellemzően borz, róka, nyúl, fácán, őz és elvétve vaddisznó alkotja az íjászok zsákmánylistáját. A csendes íjas vadászat hozzájárul a békés együttéléshez. A puskához képest lényegesen kisebb területet tud eredményesen elérni nyilával a vadászíjász, így jobban be kell húzódnia zavartalanabb részekre, ezzel is csökkentve a találkozás lehetőségét a sétálókkal.

- M. Magyar László -