digitális felzárkózás

2020.05.25. 10:34

Mobiltelefonokat kaptak az iskolások több településen

Az eszközök olyan gyerekeknek segítenek, akik eddig nem tudtak saját géppel bekapcsolódni a digitális tanrendbe.

Forrás: shutterstock

A Nyíregyházi Tankerületi Központhoz tartozó iskolák 72 tanulója mobiltelefon készüléket vehetett át az Önkéntességet és Adományozást Koordináló Akciócsoport közreműködésével, az Innovációs- és Technológiai Minisztérium és a Magyar Telekom jóvoltából.

Nagykálló, Ibrány és Tiszavasvári állami fenntartású általános iskoláiba érkeztek meg azok a mobiltelefonok, amelyek hátrányos helyzetű diákok tanulását segítik a jövőben.

A Nyíregyházi Tankerületi Központ fenntartásában működő három iskolában 72 tanuló kapott mobileszközt személyes használatra, oktatási célból.

2020. március közepén fordulat következett be az intézmények mindennapjaiban.

A Covid-19 vírus egyik napról a másikra, megváltoztatta a pedagógusok és a diákok életét. Az iskoláknak egy újfajta módszerre, a tantermen kívüli, digitális munkarendre kellett áttérniük. Komoly kihívás volt ez mindenki számára, hiszen az oktatás teljesen átrendeződött.

Az intézmények informatikai eszközeikkel segítették ki azokat a tanulókat, akiknek otthon nem volt sem laptop, sem tablet.

Emellett vannak olyan gyermekek, családok, akik nem rendelkeznek internet hozzáféréssel.

Őket segíti a nemrég átadott 72 okostelefon, amelyek már nekik is megadják a lehetőséget, hogy felzárkózzanak és csatlakozzanak a digitális oktatáshoz.

Remélhetőleg az ajándék eszközök ösztönzően hatnak a gyerekekre, ami megmutatkozik majd év végi érdemjegyeikben is – közölte a Nyíregyházi Tankerületi Központ.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában