rehabilitációs projekt

2020.06.25. 20:00

Szociális bérlakásokat avattak Ibrányban

A lakások mindegyike hatvan négyzetméteres, alacsony rezsiköltségű és energiatakarékos, köszönhetően a modern napelem- és klímarendszernek.

Fotó: Pusztai Sándor

Nagy volt a sürgés-forgás Ibrányban, a Nagyerdő utcában csütörtökön, hiszen egy vadonatúj, letisztult vonalvezetésű, a legmodernebb követelmények szerint épült lakástömböt adtak át.

A Leromlott városi területek rehabilitációja Ibrányban című projekt keretében emelt kilenc bérlakás átadóünnepségén Trencsényi Imre, Ibrány polgármestere elmondta, a támogatási szerződést 2018 januárjában írták alá, s a pályázat keretében megépült bérlakásokat hamarosan egy foglalkoztató műhely és egy közösségi ház is követi a település szegregátumában élők részére.

A Kói településrészen játszótér, labdarúgópálya és járda épül a jövőben, hogy szebbé tegye az ott élők lakókörnyezetét.

‒ A támogatás összege több mint 310 millió forint volt, s nagy örömünkre helyi alvállalkozók is lehetőséget kaptak a kivitelezésben, akik minőségi munkát végeztek – avatott be a projekt részleteibe Ibrány polgármestere.

A lakások mindegyike hatvan négyzetméteres, alacsony rezsiköltségű és energiatakarékos, köszönhetően a modern napelem- és klímarendszernek. A kilencből nyolc szociális bérlakás, egy pedig szolgálati lakásként funkcionál majd. A műszaki átadás megtörtént, a bérlők kijelöléséről a képviselő-testület következő ülésén döntenek majd.

Trencsényi Imre megköszönte a megyei közgyűlés és Seszták Oszkár, a Megyei Közgyűlés elnöke segítségét a pályázat megvalósításában, majd hozzátette: a lakhatás és a munkahelyteremtés a két legfontosabb prioritás a településen.

‒ A most átadott kilenc lakás mellett önerőből két továbbit épít az önkormányzat, hiszen támogatni szeretnénk a fiatalok letelepedését a városban. A lakásokra óriási igény van, ezért keressük a további lehetőségeket – emelte ki Trencsényi Imre.

Kijelölik a bérlőket

A polgármestertől megtudtuk, a bérlőket a következő képviselő-testületi ülésen jelölik ki, s számos feltétele van annak, hogy valaki megkaphassa a vadonatúj ingatlanok valamelyikének kulcsait.

Fontos feltétel, hogy a leendő bérlő legalább egy éve a szegregátumban lakjon, és együtt működjön a munkatársainkkal a különböző képzéseken, tanfolyamokon programokon.

‒ A képzések célja, hogy az anyagi gondokkal küzdő családok kitörhessenek a hátrányos helyzetükből – ismertette a bérlővé válás feltételeit Trencsényi Imre, majd hozzátette: a családok együttműködési készségeire valamint a családsegítők jelzéseire is építenek.

‒ A fizetőképesség szintén nagyon fontos a bérlők meghatározásánál, hiszen jövedelemmel kell rendelkezni ahhoz, hogy a kedvezményes bérleti díjat, és a rezsit kifizessék a majdani lakók. E feltételek összességéből egy komplex ajánlás készül, amely alapján a képviselő-testület meghozza a döntését – árulta el a polgármester.

Támogatják a lakhatást

Dr. Vinnai Győző országgyűlési képviselő az átadóünnepségen elmondta, a bérlakásokkal azokon segítenek, akik szegénységben vagy mélyszegénységben élnek, s az ő támogatásukért minden nap sokat kell tenni.

Nagyon fontos társadalmi érdekünk, hogy megakadályozzuk azoknak a lecsúszását, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy saját lakást vegyenek, esetleg piaci áron lakást béreljenek.

‒ Erre jelentenek megoldást a szociális bérlakások. Ezek az emberek könnyen a társadalom perifériájára szorulhatnak, ezért a lakhatás támogatását előre soroljuk, nemcsak a megyeszékhelyeken, hanem az Ibrányhoz hasonló kisvárosokban is – hívta fel a figyelmet dr. Vinnai Győző, és hozzátette, hogy az alacsonyabb jövedelemmel rendelkezők a kedvező feltételekkel igénybe vehető a szociális bérlakásokkal spórolni tudnak a kiadásaikon.

Dr. Vinnai Győző kiemelte: a vidéki kisvárosok lakosságmegtartó erejét növelni kell, hogy a fiatalok letelepedjenek. A jövőben tovább szeretnék erősíteni a bérlakás-programot, hogy azoknak is biztosítsák a lakhatást, akiknek nincs lehetőségük saját lakást építeni vagy vásárolni.

‒ A bérlakásépítéssel nemcsak a rászorulókat és a fiatalokat segíthetjük, hanem azokat is, akiket valamilyen erős szál köt a településhez – mondta el a térség országgyűlési képviselője.

MI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában