A tudományos tanácsadás iránytűi

„Részben jogos volt a kutatóhálózatot ért bírálat, de kiszervezésével nem értettem egyet, a reformokat az Akadémia keretein belül is végre lehetett volna hajtani” – mondta Freund Tamás. Az MTA újonnan megválasztott elnöke nem látná akadályát, hogy az új struktúrában működő, megreformált intézményi rendszer visszakerüljön az MTA szárnyai alá.

Az elmúlt időszakban nem volt felhőtlen a kormány és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) viszonya. Hogyan tovább, milyen partnerségre törekszik a kormánnyal?

A Tudományos Akadémia a nemzet tanácsadója – ezt jól megfogalmazták már korábbi elnökök –, a tudósoknak kötelessége az emberiség túlélésének és jólétének

az elősegítése, az MTA-nak pedig különösen a magyar nemzet érvényesülésének, jólétének szolgálata. Ha a tudományos közösség hozzá akar járulni a nemzet sikereihez, gyarapodásához, akkor a demokratikusan megválasztott kormány döntéseit javaslataikkal kell optimalizálni, szakmai alapokon meg kell próbálni az ideális irányba terelni.

De egy kormány nem dönthet csak az adott területen tevékenykedő tudósok elképzelései alapján, hanem számos más szempontot is figyelembe kell vennie.

Valóban. A kormánynak figyelembe kell venni bel- és külpolitikai, gazdasági, társadalmi és más tényezőket is, ezért a tudomány szereplőinek nem szabad megsértődniük, ha a politika eltér az általuk javasoltaktól.

A tudományos tanácsadás egy iránytű, amely mutatja, merre van észak, ami nem jelenti azt, hogy mindig „északra” kell haladnia a kabinetnek, viszont van egy viszonyítási pont. A politikusnak pedig felelőssége, hogy megmagyarázza az okát, ha eltér a szakmai javaslatoktól.

Hol válik el a tudományos, szakmai és a politikai vélemény? Általánosságban kérdezem, valamennyi akadémikusra, tudósra gondolok: helyén van az, ha egy tudós, akadémikus politizál?

A természet- és élettudományok terén egyszerű a helyzet: nincsenek bal- vagy jobboldali idegtudományok meg atomfizika. A társadalomtudományok viszont általában egy adott irányt – akár a szociológiában vagy a közgazdaságtanban –, egy eszmekört képviselnek, ott léteznek olyan tudományos vélemények, iskolák, amelyek liberálisak vagy konzervatívak. Ha politikailag értelmezhetetlen egy adott társadalomtudományi tanulmány, akkor az valószínűleg nem is jó. Ez nem baj, mert a tudomány mindig úgy fejlődött és fejlődik, hogy viták voltak, vannak és lesznek, az viszont fontos, hogy egy-egy iskola tisztán szakmai alapokból indulva fogalmazza meg álláspontját. Az ilyen sokszínű tanácsadás – a társadalomtudományok esetében – fontos egy adott kormánynak, mert ez visz előre a problémák megoldásában, ezért ezekre építenie lehet.

Helyén van az, ha egy tudós, akadémikus politizál?

Magánemberként természetesen. Azt szeretnénk elérni, hogy az Akadémiáról szoruljon ki a pártpolitika, ami nem azt jelenti, hogy egy-egy véleménynek, tanulmánynak nem lehet, nem lesz a politika számára iránymutatása, üzenete, de a tudományos kutatást végző ne legyen olyan szinten politikailag elkötelezve, amely befolyásolja az objektivitását.

A kutatóhálózat körüli viták során ön kritikusan fogalmazott a kormányt folyamatosan kritizáló társadalomtudományi kutatókkal szemben...

A gyengékről beszéltem, akiknek munkássága nem éri el azt a szakmai szintet, ami alapja lenne egy, a döntéshozók számára is értékes véleményformálásnak.

A természettudományok esetében – ahogy már említettem – az eredmények interpretálása független minden eszmekörtől, míg a társadalomtudományok esetében nem az. Például egy keresztény folyóiratban nehéz elképzelni egy Isten létét megkérdőjelező ateista tanulmányt, és ez fordítva is igaz. Félreértés ne essék, mindkét oldalon vannak gyengék.

Mint elnök hogy fog együttműködni azokkal – és ők önnel –, akikkel konfrontálódott?

A Tudományos Akadémia tagjai közé és a szakbizottságokba leginkább csak kiválóak kerülnek. A 18 ezres köztestület maga közül választ, így az ő felelősségük, hogy a legkiválóbbakat válasszák be a bizottságokba. A kiválóságokkal sohasem voltak problémáim, remélem, nekik sincs velem.

Ha jól értem az előző gondolatait, akkor az MTA tudásbázisát profinak tartja. Ez lehet alapja az MTA működése hitelességének?

Ha nem tartanám annak, akkor az egész nemzet önbecsülését sérteném, mert ebben a 18 ezer főben benne van mindenki, az a fiatal is, aki éppen PhD-t védett és az idős akadémikus, kutató egyaránt.

Ez a mutató nemzetközileg sok vagy kevés?

Arányos. A volt szocialista blokkban élen vagyunk, de

a fejlett nyugati országokhoz képest alacsonyabban. Ők a nemzet önbecsülésének részei, hiszen ahogy fontos, hogy kiváló sportolóink vannak, de említhetem

a művészeink teljesítményét is, úgy joggal lehet büszke minden magyar ember arra is, hogy számtalan tudományterületen vagyunk jelen

a világ élvonalában. Például amikor az Idegtudományi Világszövetség átvilágította az intézményünket, közölték a honlapjukon és szaklapokban, hogy Magyarország főszerepet játszik a világ idegtudományának központi színpadán.

Mit gondol a kutatóhálózat kiszervezéséről?

Részben jogos volt a kutatóhálózatot ért bírálat: a köztestület, a tudományos osztályok nem mindenben voltak jó felügyelői azoknak. Mint egy szakszervezet védték a területükhöz tartozó osztályok büdzséjét. Mindig találtak magyarázatot, ha például nem volt jó a publikációs mutatójuk, akkor próbálták megmagyarázni, hogy azt hogyan kellene másképp értelmezni, más paraméterekkel figyelembe venni, és akkor az – szerintük – mindjárt jó. A gyengén teljesítő kutatócsoportok korábban megúszták, hogy arányosan csökkenjen a költségvetésük, miközben nem volt konkrét minőségi elvárás. Jellemzően arra sem volt mindenkinél megfelelő motiváció, hogy az alapkutatás eredményeit becsatornázzák a fejlesztő, az ipari kutatásokba. A hálózat kiszervezésével azonban nem értettem egyet, a reformokat az Akadémia keretein belül is végre lehetett volna hajtani.

Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózatban (ELKH) megvalósul a teljesítményarányos újraelosztási struktúra, és az eredmények – így vélhetően hasznot hozó – fejlesztő kutatásokba becsatornázása is fontos szemponttá válik. Elképzelhetőnek tartja, hogy valamilyen módon ez a hálózat visszatérjen

az MTA alá? Ha nem is a korábbi struktúrában...

Az ön által felvetettekben valóban van pozitív elmozdulás. Nem látom akadályát, hogy az új struktúrában működő, megreformált intézményi rendszer visszakerüljön az MTA szárnyai alá, új alfejezetként.

Hogyan?

Az Akadémia költségvetésében lenne két alfejezet: a köztestület az osztályokkal, a másikban a kutatóhálózat. Utóbbinak ugyanaz maradhatna az irányító testülete: hat főt delegál a kor­mány, hatot az MTA. Az elnökét a miniszterelnök nevezi ki, a szakminiszter és az Akadémia elnökének konszenzusos javaslata alapján. Így fennmaradhatna, hogy ne a köztestület irányítson, s nem lehetne a tudományos teljesítmény alapján történő forráselosztást megváltoztatni. Semmit nem veszítenénk e lépéssel, viszont rengeteget nyernénk: egyrészt segítené a kutatók bizalmának vissza­nyerését, és az Akadémia presztízsének, brandjének a visszaállítását. A Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet (KOKI) nem úgy került be a nem­zetközi tudomány vér­keringésébe és vált világhírűvé mint KOKI, hanem mint MTA-KOKI. Ez egy komoly lapban való publikációnál vagy egy pályázat beadásánál rendkívül fontos. A változás továbbá megoldaná az ingó- és ingatlanvagyon körüli anomáliák rendezését.

Mire gondol?

Miközben a kutatóhálózat az Akadémián kívül van, az ingatlanportfólió az MTA-hoz tartozik. Az ingóságoknál még furcsább a helyzet, mert van olyan eszköz, műszer, amelynek három tulajdonosa van: az adott intézet, az Akadémia és az ELKH – utóbbi az állami vagyonkezelő felügyelete alá tartozik. Van olyan műszerünk, amihez a részeket

a három tulajdonos külön-külön vette meg. Ez sokszor kezelhetetlen.

Az olyan kutatásoknak is helyt ad, amelyek társadalmi vagy gazdasági hasznossága nulla, vagy arrafelé konvergál?

A tudománynak vannak objektív szakmai kritériumai, így az adott szakterületnek kell kivetnie magából az értéktelent. Az alapkutatás eredményeit azonban nem szabad haszonelven nézni. Például a mostani koronavírusjárvány-helyzet is ilyen. Ha „békeidőben” nincs valahol magas szintű virológia, molekuláris genetika, akkor egy pandémiás időszak – mint a mostani – esetén az adott ország és társadalom sokkal nehezebben fogja a problémát kezelni. Ebben a konkrét helyzetben a szociológiát, pszichológiát, közgazdaság-tudományt is idesorolom, amely irányt mutathat.

2013-ban kilobbizta a kormánynál a Nemzeti Agykutatási Programot, az ország legnagyobb támogatású tudományos programját: 2013–17 között 12 milliárd, az azt következő négy évre 6,5 milliárd forintot kaptak. Milyen eredményeket értek el?

Szakmai sikereket nem említek, mert abból rengeteg van. Inkább a kutatói kapacitásokról beszélnék! Hatvan laboratóriumot finanszíroz a program országszerte, és ebből 31 újonnan létrehozott. Sikerült újraéleszteni korábban sikeres iskolákat. Másik fő eredménye, hogy sikerült visszahozni külföldre távozott és befutott vagy sikervárományos kutatókat, és konzorciumba szerveztük az alapkutatókat, fejlesztőket, a gyógyszergyárakat, országos intézeteket, megyei kórházakat.

Ön dolgozott – hogy csak néhány emblematikus helyet említsek – Oxfordban, Párizsban, Los Angelesben is. Miért jött haza?

Vizi E. Szilveszternek – az Akadémia korábbi elnöke is volt – az invitálására. Felajánlott a KOKI-ban egy osztályvezetői állást, amelyet addig akadémikusok töltöttek be. 31 évesen kaptam meg a lehetőséget, 15–20 ember dolgozott az irányításom alatt. Még a legjobb amerikai állásajánlatom is csak 2-3 beosztottal kecseg­tetett. Egy tudós számára nagyon fontos, hogy az ötleteiből mennyit tud letesztelni, amihez „fejek és kezek kellenek”. A másik motiváció számomra, ha a tudományos ered­ményeket nem külföldön érem el, hanem idehaza, mert így hozzájárulhatok az ország presztízsének növeléséhez is. A harmadik pedig, hogy összetartó keresztény családban nőttem fel, és a barátaim is itt élnek. A kulturális különbségek miatt külföldön amúgy sosem lehet teljes mértékben beilleszkedni, még akkor sem, ha az ember kiválóan beszéli az adott nyelvet. Én mindig itthon érzem otthon magamat!

Az egyetemek alapítványi formában történő – így fog működni a Miskolci Egyetem is ősztől – működéséről mit gondol?

Általánosságban annyit mondanék: lehet pozitív hozadéka, de számos kérdés előttem még nyitott.

Például?

Mi lesz, ha egy alapítványba betett pénz nem hoz annyi kamatot, mint amennyi a működéshez szükséges? Vagy ha a törzstőke leesik, akkor a kormány majd kipótolja ezt az összeget?

Mit gondol a felsőoktatásról?

Hiba volt korábban a tömegképzésre helyezni a hangsúlyt, mert a normatív támogatás miatt erre fókuszáltak az egyetemek, ami miatt lecsökkent a színvonal. Amikor én jártam egyetemre, akkor húszan voltunk egy csoportban, most kétszázan vannak.

A felvételiknél az emelt szintű érettségi kötelezővé tétele hozhat ebben változást, nem?

Jobban meg kellene válogatni, hogy melyik területre hány embert veszünk fel, illetve nagyon fontos, hogy az illető motivált legyen és a diplomájával a végzést követően el is tudjon helyezkedni. A tömegképzés mellett meg kell teremteni az elitképzés rendszerét is.

Hogyan?

Intézményesíteni kellene a tudományos diákköröket. Aki elitképzésben vesz részt, annak ez legyen kötelező, és találjon magának egy kutatócsoportot, akár az egyetemen, vagy azon kívül. Mi is éjt nappallá téve kutattunk már az egyetemi évek alatt is.

Lát esélyt arra, hogy a világ topegyetemei közé magyar felsőoktatási intézmény is bekerüljön?

A publikációs és egyéb más mutatók mellett számos olyan kritérium van, amely ahhoz szükséges, hogy egy intézmény e körbe bejusson. Ilyen például az oktatók minősége, a kollégiumok színvonala. Mindez anyagi kérdés is.

A díjait – helyhiány miatt – nem sorolom fel, de az agykutatás „Nobel-díjának” számító Agy díjat (The Brain Prize) is megkapta. Milyen irányba haladnak a kutatások a világban?

Az agykutatást számos új technológia forradalmasította. Idetartoznak a különböző képalkotási módszerek,

a funkcionális MRI, az opto­genetika (fényérzékeny fehérjék sejtspecifikus kifejeződésén alapul, és lehetővé teszi a vizsgált élettani folyamatok sejtspecifikus indukcióját). Az agykutatás robbanásszerű fejlődésen megy át.

Lesz válaszuk például a demenciára, az Alzheimerre és a Parkinson-kórra?

Ehhez a betegségek mechanizmusát kell megismernünk, számos esetben közel járunk a célhoz. Például az Alzheimer esetében egy kivétellel már az egész folyamatot ismerjük.

Mikorra lesz, lehet hatékony ellenszer?

Számos kutatási eredmény belátható időn belül lehetővé teszi a gyógyszeripari hatékony fejlesztések megvalósulását.

Az agykontrollról mit gondol?

Biztos, hogy működik a meditáció, a különböző pszichofiziológiai módok alkalmazása a memóriában, azonban biztos vagyok benne, hogy a telepátia, telekinézia, a távgyógyítás nem. De hogyan bizonyítsa be az ember, egy kutatóintézet, hogy valami nem működik, nincs? A kutatóintézetek valamire választ, megoldást keresnek, nem pedig arra fordítanak időt, tudást és pénzt, hogy bebizonyítsák, az adott dolog nem működik, vagy akár humbug.

Kérem, hogy engedjen meg egy formabontó kérdést! Marad még ideje zenélni?

Persze!

Klarinét vagy szaxofon?

Fiatalabb koromban mindkettő, ma már csak klarinét. Párom, Bihari Adél, zseniális szoprán szólista, civilben fül-orr-gégész szakorvos. Szoros barátságot ápolunk Balázs János Kossuth-díjas zongoraművésszel, így alakítottunk egy triót, amellyel számos helyen felléptünk. Egyszer a Zenekadémia Nagytermében is, amelyet a Bartók Rádió élőben közvetített. És persze kórusban is énekelek továbbra is. Nagy szerelmek ezek, hasonlóan a tudományos kutatómunkához!

Csákó Attila

[email protected]