segítsünk!

2020.08.08. 08:44

Nehéz szabadulni a sztereotípiáktól

A vakok és gyengén látók is élhetnek minőségi életet, ha megkapják a megfelelő segítséget.

Nemes-Nagy Tünde, a Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesületének elnöke születése óta látássérült, azért küzd, hogy segíthessen sorstársain, formálja a társadalom attitűdjét, és kollégáival közösen csökkentse a látássérültekkel kapcsolatos előítéleteket. Az egyesület kiemelten fontos feladata az érdekvédelem és az érdekképviselet. Előtérbe helyezik az akadálymentesítést, szemléletformáló tevékenységeik során minél több emberhez szeretnének eljutni.

– Szemléletformáló foglalkozásokat tartunk általános iskolától középiskoláig, de a felnőtteket csak nagyon ritkán tudjuk megszólítani. A felnőtt társadalom attitűdjének formálását nagyon fontosnak tartom, hiszen a gyerekek mintakövetőek, látják, hogyan vélekednek az idősebbek a látássérültekről, ezért nem mindegy, milyen viselkedést tekintenek irányadónak –árulta el az egyesület elnöke, hozzátéve, a jövőben minden olyan területen előadásokat szeretnének tartani, ahol megfordulhatnak a látássérültek: intézményekben, az egészségügyben vagy az oktatásban is nagy szükség lenne erre.

Küzdenek az előítéletek ellen

– A szakképzésben és az egyetemeken számos segítő szakmát tanulhatnak az emberek, de a fogyatékkal élőkről szóló , velük kapcsolatos speciális tudást keveset szereznek. A sztereotípiáktól nagyon nehezen szabadul társadalmunk, sokan úgy gondolják, a látássérültek jobban hallanak, fejlettebb a tapintásuk, de ez nem igaz. A buszon sem kell nekünk átadni a helyet, hiszen mi is bírunk állni, továbbá az is gyakran felmerül, hogy miért nem viselünk szemüveget, vagy miért nincs mindenkinek vakvezető kutyája – részletezte a leg­gyakoribb előítéleteket Nemes-Nagy Tünde, aki szerint a vakok és gyengénlátók is tudnak minőségi életet élni, amennyiben megvan a kellő motivációjuk és a megfelelő személyi segítő háttér.

– Ma már számos olyan eszköz van, amely megkönnyíti az önálló életvitelt, és ezek segítségével a látássérültek is önállóan boldogulhatnak. A magyarul beszélő konyhai mérleg erre remek példa, egy ilyen készülékkel egy látássérült is tüsténkedhet a konyhában. Az okostelefonokhoz és a számítógépekhez is elérhetőek a segítőszoftverek, az én gépemen is van szövegfelolvasó – ismertette a támogatóeszközöket az elnök, akitől azt is megtudtuk, ezek a készülékek horribilis összegbe kerülnek, a beszélő konyhai mérleg például több mint 30 ezer forintért vásárolható meg.

– Az eszközök beszerzésére az egyesület pályázatokból és az adó egy százalékának felajánlásából ad támogatást. Az állam csupán a fehér botok beszerzését támogatja, a beszélő vércukormérők, illetve a több mint 180 ezer forintba kerülő digitális nagyító megvásárlását 50 százalékban téríti meg, ami még így is nagyon sokba kerül. Aki nem dolgozik vagy nem él családban, az a rokkantsági ellátásokból és a fogyatékossági támogatásokból nem tudja beszerezni ezeket a hasznos berendezéseket – mondta Nemes-Nagy Tünde, aki arra kéri az embereket, ne sajnálják a látássérülteket, inkább nyújtsanak segítő kezet.

Ne kényszerből segítsenek

– A legnagyobb gond az, hogy hiába segítenének sokan, nem tudják, hogyan kell. Ne kényszeresen akarjanak minket támogatni, hanem kérdezzék meg, mit tegyenek – hívta fel a figyelmet Nemes-Nagy Tünde, majd hozzátette: sajnos a fogyatékosságügyet Magyarországon egyelőre csak az ELTE gyógypedagógiai karán tanítják, ahol együtt oktatnak és kutatnak az egészséges és fogyatékkal élő emberek. Reméljük, hogy a jövőben az ország más felsőoktatási intézményében is követik majd ezt a gyakorlatot.

MI

Ezek is érdekelhetik