Koronavírus

2020.09.03. 15:50

Fertőtlenítőszereket kaptak a nyíregyházi óvodák

A dr. Kovács Ferenc polgármester irányításával működő nyíregyházi operatív munkacsoport továbbra is kiemelt figyelemmel kíséri és elemzi a járványügyi helyzet alakulását.

Az önkormányzat az általa fenntartott intézmények, kiemelten a bölcsődék, óvodák, időseket ellátó szociális intézmények, kulturális és közművelődési intézmények vonatkozásában az állam, a kormányzat mellett felelősséget vállal a védekezés megszervezésében és a járványügyi szabályok betartásában.

Szeptember 1-jén megérkezett önkormányzatunkhoz az Állami Egészségügyi Ellátó Központ által a tanévkezdéshez biztosított kéz-, és felületfertőtlenítőket tartalmazó ellátmány.

A 620 liter fertőtlenítőszert az önkormányzat mint fenntartó szeptember 3-án adta át a város 35 óvodájának, ahol 3893 óvodás kezdte meg a 2020/21-es nevelési évet. Minden intézmény – beleértve a bölcsődéket is – már előzőleg szerzett be készleteket, így fokozott higiéniai és óvórendszabályok mellett, gördülékenyen kezdődött meg a gondozási, nevelési év.

Az operatív munkacsoport az egészség védelmének és a járvány terjedésének megakadályozása érdekében kéri a kisgyermekes szülőket is az intézmények látogatására vonatkozó szabályok betartására

- olvasható a közleményben, amelyet dr. Kása Brigitta aljegyző, a nyíregyházi operatív munkacsoport koordinációs vezetője juttatott el szerkesztőségünkhöz.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában