Szabolcs-Szatmár-Bereg

2021.02.08. 09:30

Döbbenetes látvány a Tiszán – az árhullám ismét szemétkupacokat hozott

Nagy szolgálatot tett újra a vízügy vásárosnaményi hulladékmentesítő géplánca.

MJ, MML

Élesben tavaly februárban alkalmazták először a Felső-Tiszán azt a hulladékmentesítő gépláncot, ami a szomszédos országokból érkező uszadékot és kommunális hulladékot hivatott megállítani. Az egy évvel ezelőtti próbaüzem remekül sikerült, a hajókból álló rendszer bebizonyította, hogy képes olyan szemétinvázióval szemben is helytállni, amikor percenként 300-500 PET-palack érkezik hozzánk kéretlenül. Sajnos, azóta is akadt munkája bőven, ha nagyobb csapadékmennyiség érkezik a szomszédos vízgyűjtő területekre, hatalmas szeméthalom érkezésére is számítani lehet.

Nehéz évkezdet

Nem mentesültünk az undorító vízi csomagtól az új esztendőben sem, köszönhetően az elmúlt hetek csapadékos időjárásának. Egy hónapja a PET Kupa csapata állt csatarendben, most hétvégén pedig ismét láncba kellett szervezni a hajókat Vásárosnaménynál, miután a vízügy harmadfokú vízminőségi kár­elhárítási készültséget rendelt el.

Ahogy arról az M1 híradójából is értesülhettünk, csak pénteken 300 köbméter hulladékot emeltek ki a vízből, ami még akkor is irdatlan mennyiség, ha a 90 százaléka szerves, és csak a fennmaradó része környezetre veszélyes ipari eredetű. A szakemberek az érkező hordalékot igyekeztek a partra terelni, ahol összeszedték, teherautókra rakták, majd a Vásárosnamény és Tákos között kialakított ideiglenes osztályozóban szelektálták. Ahogy a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság szakaszmérnöke, Molnár Gábor kamerák előtt elmondta, már péntek reggel Tiszabecsnél 30-40, a Szamoson 60-80 hulladék érkezett percenként, ezért az Országos Vízügyi Főigazgatóság harmadfokú készültséget rendelt el. (A kárelhárítási munkálatokról a Szabolcs Online portálunkon videót is láthatnak az érdeklődők.)

Az elmúlt 24 órában ugyan Kárpátalján és Erdélyben átlagosan 3-4 mm, hazai területen 3 mm csapadék hullott, folytatódott az árhullám levonulása. Egyelőre tehát komolyabb árvízveszély nem fenyeget, s miközben a Kraszna, a Túr és a Szamos folyamatosan apadt, még az áradó Tisza vízszintje is alatta maradt annak az értéknek, amitől elsőfokú árvízvédelmi készültség lépne életbe. Arra persze az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéseit figyelembe véve számítani lehet, hogy a következő három napban a Felső-Tisza vízgyűjtőjén 25-35 mm csapadék várható eső formájában, amely újabb árhullámot indíthat el folyóink felső szakaszán. Ezért a Felső-Tisza-vidéki ­Vízügyi Igazgatóság munkatársai részleges mederzár mellett továbbra is a nap 24 órájában távolítják el az árhullámmal Ukrajnából és Romániából érkező uszadékot a folyóból.

Jelezniük kell a gátőröknek

A gátőröknél senki sem ismeri jobban a Tiszát, a vízszint emelkedéséből, a víz sodrásának sebességéből, a víz zavarosságából vagy éppen tisztaságából számos dologra következtetni tudnak.

– Bár Tiszabecsnél be van már kamerázva a Tisza, nekünk is jeleznünk kell, ha valamilyen rendellenességet, illetve szennyezettséget észlelünk – mondta el érdeklődésünkre vasárnap délután az egyik gátőr, aki a Tiszánál teljesít szolgálatot. – Számoljuk is, hogy percenként mennyi hulladékot sodor magával az árhullám. Megszoktuk már, ha egyáltalán ezt meg lehet szokni, hogy minden áradáskor kommunális hulladék is jön a Tiszán és a Szamoson a szomszédos országokból – legyen bár nyár vagy ősz, vagy éppen tél. A rengeteg hulladékot, műanyag palackot és egyéb szemetet látva nagyon dühös vagyok, hiszen a magyarországi Tisza menti települések oly sok figyelmet fordítanak a környezetvédelemre, a természet épségének a megóvására, mégis mi isszuk meg annak a levét, hogy az ukrán és a romániai vízgyűjtő területeken nincsen szervezett szemétszállítás, s az ott élő emberek az árterek rejtett helyein szabadulnak meg a lakásuknál keletkezett hulladéktól. A pénteki naphoz képest most már egy métert apadt a Tisza vízszintje, így már kevesebb szemét van a folyóban, ugyanis mindig csak akkor hozza a szemetet, amikor árad – tette hozzá a neve elhallgatását kérő gátőr.

https://szon.hu/kozelet/helyi-kozelet/video-hatalmas-mennyisegu-hulladekot-emeltek-ki-a-tiszabol-vasarosnamenynal-4808599/

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában