Záhony

2021.05.14. 08:45

Biztonságos kerékpározás

Hamarosan elkezdődik a záhonyi kerékpárút felújítása.

JG

Forrás: önkormányzat

Záhony önkormányzata a „Magyar Falu Program” keretében kapott támogatást a településen található kerékpárút felújítására.

– Korábban kétszer terveztettük meg a kerékpárutunkat, amelyet a kivitelezése óta anyagi akadályok miatt nem volt lehetőségünk felújítani – mondta lapunknak Helmeczi László, Záhony polgármestere. – Az elmúlt közel húsz évben az út menti fák gyökérzete felnyomta a burkolatot, a közművek javítása miatt az aszfaltot több helyen meg kellett bontani, majd újraburkolni, a növényzet és a felfagyások is több helyen károsították a kopóréteget, sok helyen a padka rendezetlen. A környező füves terület jelentősen felhízott, ami akadályozza a csapadékvíz elvezetését és elszikkadását a zöldterületen, ezért esős időben több helyen megáll a víz. A meglévő pályaszerkezeten hossz- és keresztirányú repedések találhatók, a fagyvédő réteg hiánya miatt egyes helyeken mozaikos repedések vannak.

A környezet is átalakul

Helmeczi László hozzáteszi, a jelenlegi állapotot, az útvonal kihasználtságát és a tervezői szakvéleményt is figyelembe véve az egész kerékpárútból a Kárpát utcán lévő szakasz felújítása mellett született döntés. Ez a szakasz eléggé megviselt állapotban van, veszélyesebb hibák vannak rajta, és miután a kihasználtsága jelentős, ezért indokolt, hogy itt végezzék el a szükséges munkálatokat.

– A felújítás során a tervezői javaslat alapján nem lesz szélesítés. A meglévő 4-5 centiméteres aszfaltkopóréteget lemarják. A burkolat egyenetlenségei miatt 10 centiméter vastagságban mechanikai stabilizációs réteget építenek be, erre kerül két réteg aszfalt. A burkolat mentén két oldalt előregyártott beton kerti szegélyt telepítenek, ezek mellé kerül mindkét oldalon a padka. A piktogramokat is felfestjük, és kihelyezzük a hiányzó közlekedési táblákat.

Indulhat a munka

A felújítás hatására Zsurk–Záhony–Győröcske útvonala kerékpáros szempontból újra kényelmesebbé és biztonságosabbá válhat.

– A kerékpárút Kárpát utcai szakaszának felújítási munkálatai várhatóan júniusban kezdődnek el, addig is kérjük a lakosság türelmét. A kivitelezési munkák megkezdése előtt az önkormányzatnak a kerékpárúthoz közel lévő fákat ki kellett vágni, a gyökérzetet el kell távolítani, amelyeket természetesen pótolni fogunk – sorolta Záhony polgármestere, aki befejezésül még elmondta, már készülnek a Krúdy utcai szakasz felújítási tervei is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában