Nyíregyháza

2021.05.24. 11:30

Gyümölcsözön a sátrak alatt

A közgazdász végzettségű Fekete Viktor ráébredt: érdemes lenne megpróbálkoznia a mezőgazdasággal.

SZA

Fotó: Dodó Ferenc

Májusban a jó idő beköszöntét nem csak a rövidülő szoknyák jelzik, de a piacokon, a boltok polcain vagy az út menti árusoknál megjelenő földieper is. Ha már van szamóca, bízhatunk abban, hogy hamarosan itt a nyár, és amíg lehet, kiélvezzük a friss, finom gyümölcs zamatát.

Ebből a szempontból egy kicsit mindannyian irigykedhetünk Fekete Viktorra, aki Nyírpazony és Oros között hatalmas fóliasátrakban ter-meszt epret, és aki annyira szereti ezt a gyümölcsöt, hogy amíg tart a szezon, szinte nem is eszik mást. Viktornak hosszú ideig nem sok köze volt a mezőgazdasághoz: végzettségét tekintve közgazdász, aki nemzetközi együttműködési programokat menedzsel. Környezetgazdálkodással, ökológiai folyamatokkal viszont foglalkozik, és az élet mindig olyan irányba terelte, hogy ráébredt: érdemes lenne megpróbálkoznia a mezőgazdasággal.

A kertészet jöhetett csak szóba

– A dédszüleimnek voltak ugyan földjeik, de az ő kilenc gyerekük, illetve az ő gyerekeik között ezek a területek szétaprózódtak. A nagymamámnak és az egyik testvérének volt két egymás mellett lévő földjük, s végül azon kezdtünk el gazdálkodni – mesélte lapunknak Fekete Viktor, aki mint mondta, szomorúan látja, hogy a környékükön milyen sok értékes terület hever parlagon: a tulajdonosok egyáltalán nem művelik, de el sem adják, mert abban bíznak, hogy pár éven belül felmegy az ár. Ők ezt nem akarták, így ki kellett találniuk, hogy mit kezdjenek a földdel.

Fekete Viktor azt mondja, számukra a minőség mindennél fontosabb
Fotó: Dodó Ferenc

– Számomra egyértelmű volt, hogy csak a kertészet jöhet szóba – ma már tudom, hogy ezzel legalább annyi munka van, mintha egy jóval nagyobb szántóföldet művelnénk. Olyan gyümölcsöt kerestem, amivel csak az év egy bizonyos szakában, rövid ideig van munka, és az eperre esett a választásunk – azóta persze kiderült, hogy a sátorállításhoz, a talajmunkákhoz, a gyomláláshoz, a növényvédelemhez és a szedéshez szükséges idő minden, csak nem rövid.

Összehozza a családot

– A választásban az is motivált, hogy a szamóca az első hazai gyümölcs az évben, és azt gondoltam, hogy ha jól előre tudjuk hozni a szezont, megtérülhet a befektetett munka.

– Kezdetben a ma már 85 éves nagymamám volt az igazi mozgatórugó, hiszen mindenkit ismer, az első munkásainkat ő „szerezte be”. Ő a mai napig velünk dolgozik: hiába mondtuk neki az idén is, hogy maradjon otthon, reggelente mindig itt volt, és úgy szedte az epret, mint a húszévesek – mesélte nevetve Viktor, és elmondta, minden nehézség ellenére beleszerettek az epertermesztésbe.

Fotó: Dodó Ferenc

– A nagymamám érzelmileg is kötődik ehhez a földterülethez, hiszen gyerekként nagyon sok időt töltött ott, és én is tapasztalom, hogy milyen összetartó ereje van. A szüleim, a feleségem és a nagyobbik lányom is együtt dolgozik velünk, a munka összehozza a családot, ami legalább olyan fontos, mint hogy egyre nagyobb az igény a szamócánkra.

– Gondosan választjuk ki a palántát, sok gondot fordítunk a talaj előkészítésére, a folyamatos gondozásra, és büszkék vagyunk arra, hogy kiváló minőségű árut adunk ki a kezünk közül.

Süti csak elvétve készül

– A szomszédos megyékből és Budapestről is érkeznek hozzánk vevők, a célunk pedig az, hogy a kereskedőket mellőzve, közvetlenül értékesítsük a gyümölcsöt. A mennyiséget tekintve már nem tudunk minden igényt kielégíteni, ezért elengedhetetlen a bővítés, de nem akarunk átesni a ló másik oldalára. A minőség mindennél fontosabb, a jövőben is ehhez tartjuk magunkat – mondta Fekete Viktor, akitől azt is megtudtuk, hogy nem csak ő, de az egész családja imádja a szamócát, és szinte mindig nyersen eszik, sütit csak elvétve készítenek belőle.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában