Adomány

2021.10.05. 14:56

Nagyértékű orvostechnikai eszközöket adományozott a Lego a Jósa András Oktatókórháznak

Betartják az ígéretüket.

– Nagyon fontos számunkra a magyar egészségügy és a magyar emberek támogatása. Van egy embereknek tett ígéretünk, ami az alapelvünk: e szerint a dolgozóinkat és a térségben élőket minden erőnkkel segítjük – fogalmazott kedden a nyíregyházi kórházban Chresten Bruun gyárigazgató, a Lego Manufacturing Kft. ügyvezető igazgatója, aki csaknem 37 millió forint értékben adott át az egészségügyi intézménynek a gyógyító munkához fontos eszközöket.

Dr. Szondi Zita, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója megköszönve a nagyértékű adományt, emlékeztetett rá, nem ez az első alkalom, amikor a gyár hozzájárul a betegellátás színvonalának emeléséhez, s támogatja az egészségügyi dolgozók munkáját. A két speciális sebészeti vágókészülék, a két műtőlámpa, a mobil ultrahang készülék az aneszteziológiai és intenzív terápiás, valamint a fül-orr-gége és nyaksebészeti osztályok munkáját segíti, s járul hozzá a hatékonyabb betegellátáshoz.

Adomány és ajándék a hősöknek

„Köszönöm, hogy meggyógyítottátok a nagypapámat.” Annak ellenére, hogy a járvány mindenki életére nagy hatással van, az egészségügyi dolgozók emberfeletti módon küzdenek a saját és más emberek egészségéért. Ezúton is szeretnénk megköszönni minden kórházi dolgozónak a kitartó munkáját!” – olvasható többek között azokon a képeslapokon, amelyeket a Lego dolgozói írtak, sokaknak a gyermekei színeztek ki, hogy ilyen formában is kifejezzék hálájukat azért a munkáért, ami a kórház dolgozói tesznek az emberek egészségéért és életéért.

Szoros együttműködés

Ez is része volt annak a nagyértékű adománynak, ami kedden hivatalosan is átadott Chresten Bruun gyárigazgató. A Lego Manufacturing Kft. ügyvezető igazgatója kifejtette: felelősségüknek érzik, hogy segítsék a járványtól hátrányosan érintett gyermekeket, családokat és közösségeket. – A térség legnagyobb foglalkoztatójaként fontosnak tartjuk, hogy reagáljunk a helyi közösségeket érintő kihívásokra, ahogy tettük tavaly is, amikor a gyárban védőszemüveget gyártottunk, támogattuk a gyermekorvosokat, az egészségügyi alapellátásban dolgozókat és a Jósa András Oktatókórházat is – mondta az ügyvezető igazgató, s külön köszönetét fejezte ki a kórháznak az oltásszervezésben végzett remek munkájáért.

Fotó: Dodó Ferenc

– Bízom benne, hogy ez az adomány hozzájárul ahhoz, hogy jobb körülmények között és hatékonyabban tudják végezni a munkájukat a szakemberek. Hálásak vagyunk nekik a hősies munkájukért, hogy segítenek dolgozóink és a nyíregyháziak egészségének megőrzésében – ezt már Ruzsinszky-Takács Ilona, a Lego Manufacturing Kft. egészségmegőrzésért és munkabiztonságért felelős igazgatója mondta. Hozzátette, az orvostechnikai műszereken kívül ajándékot hoztak a gyermekosztálynak, valamint a kórház minden dolgozója kap egy szuperhős Lego-figurát köszönetképp, hiszen mindannyian hősök.

– Ez az eszközfejlesztés nem valósulhatott volna meg a Lego felajánlása nélkül – e szavakkal köszönte meg az adományt dr. Szondi Zita, a megyei kórházak főigazgatója, s kiemelte azt a példaértékű együttműködést, ami évek óta megvan a gyár és az egészségügyi intézmény között.

– Sem a gyár, sem a dolgozóik nem felejtették el azt az időszakot, melyben a koronavírus-járvány okozott nagy nehézségéket az egészségügynek. Már akkor is mellettünk álltak, amikor a legapróbb maszktól a nagy műszerekig mindenre szükség volt a gyógyításhoz – utalt a Covid harmadik hullámára a főigazgató, s mint szavaiból kiderült, a járvány nem ért véget, a vírus itt van közöttünk, a járvány negyedik hulláma sem lesz elkerülhető. – Azon kell dolgozni, hogy a betegellátás a lehető legmagasabb színvonalon történjen a megyében és behozzuk azokat a lemaradásokat, elhalasztott beavatkozásokat, amiket a Covid okozott – tért ki a feladatokra dr. Szondi Zita és megerősítette: akkor is együttműködnek a gyárral, amikor egészségügyi ellátásáról, oltásszervezésről vagy bármilyen segítségről van szó.

Modern készülékek

– A két speciális sebészeti vágókészülék, a két műtőlámpa, a mobil ultrahang készülék mindannyiunk munkáját segíti, de elsősorban az aneszteziológiai és intenzív terápiás, valamint a fül-orr-gége és nyaksebészeti osztályokon járul hozzá a hatékonyabb betegellátáshoz – erről már dr. Szűcs Attila, a megyei kórházak orvosigazgatója, az aneszteziológiai osztály vezető főorvosa beszélt.

– A Lego világszínvonalat képvisel a játékgyártás területén, s nekünk is az a legfőbb célunk, az a víziónk, hogy világszínvonalon, ahhoz közeli módon gyógyíthassuk a betegeinket itt a megyében. Ezt segíti az adomány – mutatott az ultrahang készülékre, amely most a legmodernebb mobil ultrahang, már naponta használjuk az intenzív ellátásában, de bármelyik osztályon bevethető, hiszen szív-, tüdő, és hasi ultrahangot készít, bármilyen szervet, szervrendszert tudunk ezzel vizsgálni. Az elektromos sebészeti vágókészülékek is a betegbiztonságot szolgálják, a fül-orr-gégészeti műtétek során elősegítik, hogy ne legyen, vagy csak minimális vérzéssel a legnagyobb színvonalon láthassuk el a betegeket – mutatta be az új, de már használatba vett eszközöket az orvosigazgató.

Ezek is érdekelhetik