Nyíregyháza

2021.10.07. 14:00

Újabb mérföldkő a szakemberképzésben

A fejlődés zálogát a kiváló szakemberek jelentik, akiket a térségben kell tartani.

KM

– Újabb mérföldkőhöz érkezett az intézményünk, a most megkötött megállapodás keretében felsőoktatási közösségi képzőhelyet szeretnénk létrehozni Kisvárdán. Ennek óriási jelentősége van, hiszen ezzel is biztosíthatjuk, hogy több magasan képzett szakember legyen a térségben – mondta Vassné prof. dr. Figula Erika csütörtökön, a Nyíregyházi Egyetem és a Kisvárdai Intézményműködtető Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Képzési Központ közötti együttműködési megállapodás sajtótájékoztatóján. Kiemelte: a jelentkezőknek ezáltal nem kell utazniuk, helybe viszik nekik a tudást, így reményeik szerint többen szerezhetnek majd diplomát.

Helyben van a lehetőség

– A következő évtől elindítjuk az edző, a sportszervezés, valamint gazdálkodási és menedzsment alapképzési szakokat. Mindehhez a Nyíregyházi Egyetem biztosítja az oktatási-képzési struktúrát: oktatókat, tananyagot, könyvtár- és Neptun-használatot. Az együttműködésnek köszönhetően pályázatokon is együtt szerepelhetünk, és közös kutatásokra is lehetőségünk nyílik majd. Úgy vélem, ez a lépés is hozzájárulhat ahhoz, hogy a jól képzett szakemberek a térségben maradjanak – ismertette a megállapodás előnyeit az egyetem rektora. Dévényiné Juhász Csilla, a kisvárdai képzési központ ügyvezetője hangsúlyozta, a városban több gimnázium és szakközépiskola is van, ezért nagyon fontos, hogy helyben legyen oktatás az ott élők számára.

 

– Kisvárda térségében az említett szakok népszerűek lesznek, hiszen virágzik a sportélet, és a jó helyi szakemberek lehetnek a terület jövőbeni fejlődésének zálogai – tette hozzá.

Az eseményen jelen volt Leleszi Tibor, Kisvárda polgármestere is, akitől megtudtuk, a városban több mint négyezer középiskolás van, nekik óriási előny, hogy helyben tanulhatnak tovább.

– A városvezetés fontos célja, hogy helyben tartsa a fiatalokat, s bár egy kis város vagyunk, az infrastruktúránkban óriási potenciál rejlik. A hosszú távú gazdasági fejlődéshez pedig elengedhetetlenek a kiváló szakemberek – hívta fel a figyelmet.

A gyümölcsöző együttműködéseken túl a Nyíregyházi Egyetem vezetése egyéb nagyszabású tervekkel is készül a jövőben. Vassné prof. dr. Figula Erika lapunknak elárulta, a kisvárdai képzőhely létrehozása után egyelőre nem terveznek több hasonló együttműködést, ugyanis a kialakított képzőhelyekkel lefedik a térséget.

– A jövőben a nemzetköziesítésre fókuszálunk, egyre több külföldi hallgatót várunk az egyetemre. Sikeresek voltunk a Stipendium Hungaricum pályázaton, ennélfogva október közepén és novemberben mintegy 50 külföldi hallgató tanulhat az intézményünkben. A pandémia árnyékában ez különösen jó eredmény, ugyanis sokan nem kaptak vízumot, nem tudnak elutazni a hazájukból. Az a célunk, hogy néhány éven belül 500 vagy 1000 külföldi hallgató tanuljon nálunk – tekintett a jövőbe az egyetem rektora.

Ezek is érdekelhetik