2022.02.01. 14:00
Anna mosolya velük marad - hálás a család a sok segítségért
Anna szülei úgy fogják nevelni a kis unokájukat, Dávidot, hogy soha ne felejtse el az édes- anyját.
– Anna mindig arra vágyott, hogy édesanya lehessen, ezért is vállalt egyedül gyermeket. Dávid volt a legnagyobb boldogsága, az élete értelme, és abban a három évben, ami nekik adatott, annyi szeretetet adott neki, amennyit más szülők egész életükben. Mintha megérezte volna, hogy csak ilyen rövid időt tölthetnek együtt – ezt mondja id. Cselényi Tamás és felesége, akik soha nem vágytak arra, hogy a nevük megjelenjen a sajtóban vagy a közösségi médiában: élték a négygyermekes családok boldog, sok munkát és szervezést igénylő életét – egészen január 21-éig.
Legidősebb gyermekük, Anna reggel elvitte kocsijával az óvodába a kisfiát. Néhány perccel ezután Nyíregyháza és Nagyszállás között az autója megcsúszott a jeges úton. Az ezt követő pillanatok során olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy az életét már nem lehetett megmenteni.
– Nem omolhatunk össze, hiszen van három gyermekünk, akik 18, 8 és 5 évesek és itt van Dávid, az unokánk. S miközben gyászolunk, újra kell tervezni az életünket – mesélik.
Biztonságos, szerető közeg
Anna a Szent Imre Katolikus Gimnáziumba járt, majd elvégezte a gyakorló ápoló szakot, és a megyei kórházban dolgozott, de közben tanult is, és hogy az iskolában és a munkahelyén is megállja a helyét, az édesanyjával felváltva vigyáztak a kicsikre. Az édesanya nemrégiben tért vissza dolgozni, Anna és Dávid pedig, akik eddig velük laktak, most kezdtek volna önálló életet.
– A gyerekeink a testvérükként szeretik Dávidot, aki továbbra is ebben a biztonságos, szerető közegben nevelkedhet, s mi most egymás támaszai vagyunk a bajban. Dávid gyakran megkérdezi, hogy mikor jön haza anya, de olyan, mintha ő maga is tudná a választ – mondják a szülők, akik hálásak azért a sok segítségért, amit kapnak.
– A járvány miatt rengeteg családban történt valamilyen tragédia, tudjuk, hogy sokaknak szintén fel kell dolgozniuk egy szerettük elvesztését, ezért nagyon meglepett bennünket ez a hatalmas összefogás.
Megható összefogás
– Köszönjük a magánszemélyeknek és a szervezeteknek is, hogy jótékonysági akciókat szerveznek, s hogy anyagilag támogatnak bennünket, megható a felénk áradó jóság, miközben ez egy nagyon furcsa helyzet, hiszen mi soha nem akartunk szerepelni, sem pedig segítséget kérni. De hálásak vagyunk ezért, és örömmel tölt el bennünket a tudat, hogy Annát ilyen sokan szerették – tették hozzá a szülők, akik, mielőtt telefonon beszéltünk, fényképeket válogattak. Azt mondják, egész életükben hiányozni fog nekik a lányuk mosolya, és azt szeretnék, ha Dávid soha nem felejtené el az édesanyját.
– Anna mindennél és mindenkinél jobban szerette a kisfiát, akit úgy fogunk nevelni, hogy ez az érzés egész életében elkísérje. SZA
Borítókép: id. Cselényi Tamás magánarchívuma/Katasztrófavédelem