Geszteréd

2022.11.19. 12:54

A szülőföldön helyezik majd végső nyugalomra

Gajdos János 1949-ben felvételt nyert a Képzőművészeti Főiskolára, azonban néhány hónappal később Budapesten elhunyt.

KM

Gajdos János egyik festménye, amelynek címe: Falusi utca | Fotó: KM-reprodukció

A köztudatban nem nagyon ismert Gajdos János neve, Geszteréd lakói azonban büszkék a községben született naiv festőre. Emlékét ápolják, s tiszteletük jeléül a művelődési házat is róla nevezték el 2019-ben, illetve emléktáblát is avattak hálájuk jeleként. Gajdos János is mindig szeretettel beszélt a szülőfalujáról, s bármerre is járt, sohasem feledkezett meg a nyírségi kis településről.  

Autodidakta módon képezte magát, s naiv festőként 1936-ban kiállította műveit a Nemzeti Szalonban. Azt követően rendszeresen voltak tárlatai, 1938-ban Hollandiában is bemutatta műveit. 1949-ben felvételt nyert a Képzőművészeti Főiskolára, azonban néhány hónappal később tüdőgümőkórban elhunyt. Budapesten temették el, de a végakarata az volt, hogy a szülőföldben aludhassa örök álmát.

Végakaratát tiszteletben tartva a leszármazottai és a Geszterédi Aranyszablya Társaság tagjai megszervezték Gajdos János és felesége, Kókán Erzsébet újratemetését.

A geszterédi köztemetőben november 19-én 13 órakor kezdődik az újratemetés. A szertartást Felföldi László pécsi megyéspüspök pontifikálja, a művész munkásságáról dr. Vitéz Ferenc költő, író, művészettörténész emlékezik meg. A hamvak elhelyezése után felszentelik a síremléket, amelyet a Geszterédi Aranyszablya Társaság állíttatott az alkotó születésének 110. évfordulójára.

Gajdos János  | Archív fotó: stúdió

 

Címkék#Geszteréd

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában