Keresztelői szokások az egykori Vámosatyán

Az 1782-es türelmi rendelet előtt a protestánsok adatait is a katolikus anyakönyvekbe vezették be. A rendelet értelmében a református hitközségek is vezettek anyakönyveket, de ezek nem számítottak hivatalos okiratnak, ezért a 18. század második felétől a katolikus anyakönyvekben két oszlop volt. Az egyik a katolikus, a másik a protestáns felekezetek számára. Az anyakönyveket II. József uralkodásáig általában nem rovatok szerint, hanem folyamatosan, időrendben vezették. Ilyen anyakönyvbe jegyezték be a Szatmár megyei Sződemeteren Kölcsey Ferenc, a Himnusz írójának keresztelését is a 18. század végén.
A keresztelőre többnyire a bába hívta meg a keresztszülőket. Verses vagy egyénileg formált beköszöntővel kérték fel a komákat és a komaasszonyokat a tisztség elvállalására. A keresztelés napján általában reggelire gyűltek össze a komák. A keresztelőre a keresztanya cifra ruhába öltöztette a gyereket, majd pólyába vagy vánkosba kötötték, mágikus tárgyakkal (olvasó, barkaág stb.) látták el, hogy elhárítsák a rontást. A protestánsoknál az összes koma és komaasszony elkísérte a gyereket, a kereszteléshez a vizet az apa vitte kis kancsóban. A keresztelőre menet és jövet számos rituálisan kötött cselekmény, az újszülött jövőjét biztosító mágikus eljárás volt szokásban, és számos előírás, tilalom és előjel volt ismert. A keresztelői menet indulásakor azt mondták: „Pogányt viszünk, keresztényt hozunk!” Hazatéréskor azt mondták: „Pogányt vittünk, keresztényt hozunk.” Mielőtt visszatették a bölcsőbe, néhol tűt tettek a kisleány párnája alá, hogy jó varró legyen. A vendégek távozáskor pénzt dugtak a kicsi markába, hogy fösvény ne legyen. A keresztelésnek nagy jelentőséget tulajdonítottak a gonosz, ártó hatalmakkal szembeni védettség szempontjából.
Szabó Ferenc kántor tanító által 1938-ban Vámosatyáról írt monográfiájának a III. (Népélet) fejezetében olvashatunk az atyai keresztelői népszokásokról: Minden újszülött gyermeknek külön-külön keresztszüleik vannak, néha több is. Rendszerint egyidőben összekerült párok, szomszédok és legközelebbi rokonok hívják egymást komának, akik a keresztelő után magázzák és „komámuramnak”, „komámasszonynak” szólítják egymást. Kisebbszerű keresztelőt mindenütt csapnak. Régebben oly nagy keresztelők voltak, hogy 10-20 pár is összegyűlt. Nem is győznék a nagy keresztelőket, mert bizony minálunk a gólya a legtöbb helyen gyakran kopogtat, illetőleg kelepel, a valóságban is, lévén mocsaras, a gólyáknak kedvenc tartózkodási helye községünk. No meg a mi népünk bibliás vallásossággal nem átoknak, hanem „Isten áldásának” tartja a gyermeket, tudván, hogy „élni fog azokban”. Nálunk egykéről szó sem lehet. Kevésbé kiképzettek, de lelkiismeretesek az atyai asszonyok. Van olyan család és nem egy, hogy 4-5 gyerek jár fel belőle egyszerre az iskolába. A gyermekszeretet nálunk mintaszerű.
Keresztelés után a komaasszony háromszor, előbbi komaasszonyai, szomszédnői, barátnői és rokonai egyszer-egyszer visznek enni a gyermekágyas asszonynak. Keresztelés után a „koma” alkalmával a keresztszülők 3-5 pengőt szoktak adni a „meztelenül világra jött szegényke kis újszülöttnek” s azon kívül a komán lévők néhány fillért tesznek a csecsemő teknőjébe a bába részére.
A keresztszülők a keresztelési fogadalmukhoz híven a későbbi időben is figyelemmel kísérik a gyermek növekedését, magaviseletét s a keresztgyermek mintegy második apjának és anyjának tekinti őket és igen gyakran az élet szövevényes útjain bölcs tanácsadókat lát bennük.

Szabó József János