Nyíregyháza

2023.07.24. 11:28

Összegyűjtöttek mindent, aminek a kukában lenne a helye

Nyíregyházi és külföldi fiatalok közösen szedtek szemetet a Szent István utcán.

Szon.hu

Összegyűjtöttek mindent, aminek a kukában lenne a helye

Fotó: Gazdag Mihaly

Beváltották ígéretüket a Nyíregyházi Diák-polgármesteri Iroda tagjai: javában tombol a nyár és a szünet, ők mégis korán keltek, szemeteszsákot ragadtak és a megyeszékhelyen tanuló külföldi egyetemistákkal közösen hétfő délelőtt elindultak, hogy összeszedjék a Kossuth tér és a kórház között eldobált hulladékot. Takács Zsófia diákpolgármester elárulta: körülbelül két évvel ezelőtt fogalmazódott meg bennük, hogy többet is tehetnének magukért és a városért.

– Körvonalazódik a környezetvédelmi akciótervünk, egyelőre szemétszedés és faültetés szerepel benne, de a jövőben szeretnénk kibővíteni. Most a Szent István utcán gyűjtjük össze mindazt, aminek a kukában lenne a helye, csatlakoztak hozzánk a külföldi hallgatók is. Nem először találkozunk velük, néhányan részt vettek a diák-polgármesteri iroda június eleji grillpartiján, ahol lehetőségünk nyílt az ismerkedésre. A Mustárháznak is vannak határon túli önkéntesei, így hamar megtaláltuk a közös hangot, és amellett, hogy új barátokat szereztünk, fejlődik az angolunk is – magyarázta a Kossuth-gimnázium szeptembertől 11. osztályos tanulója.

– A fiatalok életében fontos szerepet tölt be a környezetvédelem, a közösségi médiában is nyomon követhető, melyek azok a témák, amikkel szívesen foglalkoznak, és az egyik ez – mondta el lapunknak dr. Ulrich Attila, s hozzátette: a diákpolgármester és az alpolgármesterei azzal keresték meg májusban, hogy szeretnének valamit tenni a környezetükért.

– Nem ez a Nyíregyházi Diák-polgármesteri Iroda első szemétgyűjtési akciója, annak viszont nagyon örülök, hogy a városban tanuló külföldi egyetemisták is besegítenek. Azt kívántam nekik, hogy minél kevesebb szemetet találjanak az utcán, mert az azt jelentené, hogy a megyeszékhely lakói környezettudatosan élnek és a városüzemeltetés jól végzi a munkáját – jegyezte meg az alpolgármester.

Chiamaka Blessing Nwachukwu a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karán tanul, ápolónő lesz. A nigériai lány érdeklődésünkre elmondta: azért csatlakozott a hulladékgyűjtő akcióhoz, mert szereti a rendet, a közösségi programokat, és szívesen önkénteskedik, amire a szünetben ideje is van. Élvezi a nyarat, amit jórészt utazással és tapasztalatszerzéssel tölt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában