Egy ponttal maradt csak le a dobogóról

A hivatásos vadászok idei országos versenyén a negyedik lett a Tiszavasváriban élő Róka Bence.

M. Magyar László

Az eredményhirdetés után: Róka Bence az első sorban guggol, jobbról a második

Forrás: Vadászkamara

Bárhol is rendezzék meg hazánkban a hivatásos vadászok országos versenyét, a tiszavasvári Szikra Vadásztársaság hivatásos vadászát, Róka Bencét minden bizonnyal ismerősként köszönti a többi versenyző.
Mindez nem véletlen, ugyanis az utóbbi hét esztendőben mindig vármegyénket képviselte ezeken a megmérettetéseken. Ha pedig Szabolcs-Szatmár-Bereget képviselte, akkor az is nyilvánvaló, hogy a vármegyei versenyt az utóbbi hét évben mindig ő nyerte meg.

Bosszantja, de serkenti is

Így volt ez tehát az idén is, s indulhatott a Baranya vármegyében júliusban megrendezett országos versenyen, amelyen bekerült a legjobb hat közé: összesítésben a negyedik lett, így díjjal térhetett haza. Ennyi sok jó hír után hadd jöjjön egy számára igen idegesítő bejelentés is: csupán egy ponttal maradt le a 3. helyezett mögött a dobogóról.
Így aztán volt miről beszélgetnünk vármegyénk legjobb hivatásos vadászával, akinek az eddigi mérlege így néz ki a hét országos verseny után: volt már első, volt már hatodik, tavaly a tizedik helyet szerezte meg, ebben az évben pedig negyedik alkalommal végzett a negyedik helyen.

– Egy verseny azért verseny, mert ki lehet kapni egy ponttal és akár több ponttal is. Valakinek kell lennie másodiknak, negyediknek, tizediknek is – jegyezte meg szerényen és lakonikus bölcsességgel Róka Bence arra a felvetésre, milyen bosszantó lehet egyetlenegy ponttal lemaradni a dobogóról.

– Valóban bosszantó tényező, de ugyanakkor serkenti is az embert a bizonyításra, így jövőre megpróbálom újra – tekintett előre optimistán, s így folytatta:

Síphangok és kürtszignálok

– A verseny tematikája hasonló volt a korábbi évekéhez. Úgy látom, hogy a szervezőbizottságok próbálják lemásolni annak az országos versenynek a tematikáját, amelyet pár évvel ezelőtt Bujon rendezett meg a vármegyei vadászkamara Fazekas Gergely, Vinnai Attila, Hajzer Szabolcs közreműködésével, de azért mindig vannak új feladatok is, amelyekkel korábban sehol sem találkozhattunk.
– Ilyen volt például most a vadhívó sípok felismerése. Fel kellett ismerniük a versenyzőknek, hogy melyik vadat hívjuk az adott síppal, s meg kellett mondani a gyártóját is, vannak ugyanis tradicionális sípkészítő cégek. Volt olyan síp, ami őz, volt, ami ragadozó vagy éppen a szalonka hívására szolgált, sőt még fel kellett ismerni az üregi nyúl hívására alkalmas sípot is – avatta be szerkesztőségünket a részletekbe Róka Bence.
– A korábbi évekhez hasonlóan ezt is kétnaposra szervezték. Az első nap az érkezés és a regisztráció után a versenyzőkre a százkérdéses teszt várt, amit 25 feladatból álló videós interaktív teszt követett. Ebben fel kellett ismerni többek között kürtszignálokat, vadászkutyákat, állathangokat, valamint vadbetegségeket képről. A második napon egy erdei út mentén kialakított állomásokon kellett tizenöt gyakorlati feladatot megoldanunk. Különböző termesztett növényeket, fafajtákat, gombákat, lőjeleket, illetve sebzési jeleket kellett felismernünk. Műanyag preparátumok alapján meg kellett mondani, melyik vad melyik testtájáról való a sebzésimitáció.

Orvvadászt is igazoltatott

– Védett fajokat kellett felismerni állatpreparátumok alapján a természetes környezetükben, távcsővel kellett megmondani, hogy miket is látunk. Nem volt könnyű ez sem, hiszen a meggyvágótól az albínó szarkáig sokféle állatot kellett megneveznünk. A feladatok között volt továbbá koronglövészet, fegyveralkatrészek felismerése, lőszertöltéshez kapcsolódó eszközök felismerése. S akkor még nem is említettem a terepen történő trófeabírálatot. El kellett bírálni a közelebb és távolabb elhelyezett trófeák alapján, hogy a vad milyen korú, milyen súlyú, lőhető vagy nem lőhető, s ha úgy ítéltük meg, hogy lőhető, egy kispuskával egy kihelyezett korongra kellett lőni. Reggel az indulás előtt kaptunk egy úgynevezett elejtési tervet, a húsz kihelyezett trófeából be kellett vinni két dámbikát, két gímbikát meg egy őzbakot. Mindez nagy figyelmet igényelt a versenyzőktől.

– Volt olyan szituációs feladat is, hogy vendégvadászt kellett kísérnünk. A zsűri figyelte, hogy megyünk fel a magaslesre, hogyan készítjük el a terítéket, hogyan készítjük el és hogyan adjuk át a töretet. A rendészeti feladatok között egy orvvadászt kellett igazoltatnunk, aki íjjal járta az erdőt.

Naprakész tudás

Egy ilyen összetett, sokrétű versenyre fel lehet-e készülni egyáltalán, s ha igen, akkor hogyan? – kérdeztük Róka Bencétől.
– Próbálok a napi aktualitásokra is odafigyelni, rendszeresen nézem az internetet, a médiát. Folyamatosan nyomon kísérem a vadászati törvény friss rendeleteit, módosításait, hogy naprakész legyek. A kürtszignálokat is sokat hallgatom, amiben pedig nem vagyok biztos, utánaolvasok, fejlesztem a lexikai tudásomat is. Persze, kell a rutin is a feladatokhoz, de olykor az sem baj, ha szerencsés az ember. Ha van olyan növény, amit még nem ismerek, ott a növényhatározó.

– Mivel minden évben más-más vármegyében van a verseny, az ottani jellegzetességeknek, egyedi és különleges növényeknek, állatoknak, esetleg trófeáknak is utánanézek. Utánaolvasok annak is, hogy kik voltak annak a vármegyének a híres vadászai, milyen hírnevet szereztek szülőföldjüknek. Igyekszem ezeket összebogarászni könyvekből és az internetről.

Csak beérik már a gyümölcs

– A versenyeken két-három új arcot szoktam csak látni, a legtöbben a vármegyéjük színeiben visszatérő versenyzők, szinte régi ismerősként köszöntjük egymást. Tavaly született egy döntés, hogy aki az első három helyezett között van, az a következő évben nem indulhat. Ezzel szeretnék elérni, hogy kicsit cserélődjön, frissüljön a hivatásos vadászok versenye. Az egy pont miatt én jövőre is indulhatok, hiszen nem kerültem a legjobb három közé. Szeretnék is elindulni, úgy gondolom, csak beérik előbb-utóbb az a gyümölcs, csak jó lenne felállni újra a dobogó valamelyik fokára.