Nyíregyháza

2023.11.23. 10:41

Nyíregyháza kincsesháza

Pusztai Sándor

Három születésnapja van? Kismotorral járt nő létére? Izgalmas ismereteket tudtunk meg az OPI szervezésében tartott beszélgetésből a Koronában H. Németh Katalin és Kun Ildikó életéből.
Nyíregyháza kincsesháza - sorozat első estjén Orémusz Maja vendégei H. Németh Katalin grafikus és Kun Ildikó balettmester voltak. A közönség által eddig nem ismert érdekességekből megtudtuk, hogy egy évtizedekig fel nem ismert elírás miatt Kun Ildikó okmányaiban három különböző születésnap szerepel. Ildikó azt is elmondta, hogy tanítványai közül több mint tucatnyi végzett felsőfokú intézményben, többen osztályelsőként. Őseinek felkutatása során azt is kiderítette, hogy nem csak nevében kun. Ezt egy kínai emberrel egy történelmi alak szobrának megtekintésekor meg is beszélték, a kínai nagy falon. H. Németh Katalin nagyon büszke unokáira, és ma is jár tanítani. Ahogy a diákoknak elmondta, nem pénzért, hanem azért, hogy elmondjon, átadjon mindent, amit megtanult. Fiatal korában járt kismotorral dolgozni. Az est során több meglepetés vendég is érkezett, köztük Bocskai István Péter egy dallal köszöntötte az est résztvevőit.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában