A csontgolyó nem segít

Szegény, aki már ígérni sem tud – tartja a mondás, de érvényes ez a fogadalomtételnél is. A szent elhatározások napjait éljük, és üres lelki tárházzal szembesül, aki pontosan látva hiányosságait, gondjait, bajait, még halvány kísérletet sem tesz a megoldásukra. Csak várja a csodát, a valahonnan majd elinduló változást. Mindenki szeretne például több pénzt keresni attól, mint ami éppen megjelenik havonta a bankszámláján. Ez gyorsan megduplázható mondjuk a kaszinóban, csak fel kell tenni a pirosra vagy a feketére, aztán elég szuggerálni a csontgolyót, hogy jó színre pottyanjon – mert ha mellé pattan, akkor bizony laza eleganciával úszik el egy hónap munkájának az eredménye.  

Aki ettől komolyabb alapokra akarja helyezni a boldogulását, belátja, hogy vagy többet, keményebben dolgozik, vagy új tudással, képességekkel vértezi fel magát, amelyek jobb pozícióba emelik a munkahelyén, a munkaerő piacán. Ez viszont nem megy befektetés nélkül. Melózni, tanulni kell, elvenni az időt a pihenéstől, szórakozástól, ami olyan áldozat, amely a „minőségi élet” híveinek még elvi szinten sem fér bele a hétköznapokba. Ennek hiányában marad az elégedetlenség, a világfájdalom, a meg nem értettség terhe, a maga csöndes lélekrombolásával. Épp úgy, mint a pironkodva cipelt súlyfeleslegnél, amin egy kis odafigyeléssel és mozgással gyorsan lehetne enyhíteni, de az utcán példák garmadáján látni, hogyan kerekedik az akaraterő fölé a „jól van az úgy” mentalitás, vagy az előnyös öltözködés, az „optikai tuning” széles tárháza. 

Ahogy az egyén közérzetét, úgy a szűkebb s tágabb környezetünk bajos dolgait sem lehet jobbá tenni az igazságok kimondása nélkül. A világ közepeként évezredekig létező Európában tragikus események igazolják, hogyan rendül meg néhány évtized alatt a közösség ereje, ha kikezdik a hagyományait, az évszázadok alatt kiérlelt értékendjét. Szembe kell nézni a haladónak, „progresszívnek” kikiáltott eszmék következményeivel, ha csak egy kicsit is szeretnénk olyan nyugalomban élni, mint amilyet szüleink, őseink teremtettek meg számunkra verítékkel, s ha kellett, vérrel is. A megszokott világunk súlyos gondokkal küzd, jó lenne ezeket magunk mögött hagyni a búcsúzó óévvel, de nem kell varázsgömb annak megjóslásához, hogy még sokáig munkát ad ez nekünk. Ráadásul nehezített, virtuális térbe terelt terepen, ahol a névtelen, vagy álnév mögé rejtőzött hírforrások, digitális fantomok gátolják a tájékozódást. Szerkesztőségünket ebben a küzdelemben majd’ nyolc évtized kötelez személyes felelősségre, az olvasók iránti tiszteletre az új évben is, amely legyen békés, boldog, sikeres és szerencsés minden Kedves Olvasónknak!