Újfehértó

2023.12.15. 12:34

Nem fásultak el Újfehértón

Ebben az évben ötszáz fát ültettek el a fásítási programban.

L. Tóth Lajos

Támcsu Mihály becsüli az idős fákat: a sárospataki japán akác is a kedvence

Forrás: Fotó: magánarchívum

Az újfehértói fásítás Támcsu Mihálynál gyökeredzik. Az utóbbi évtizedekben a városban kiültetett többezer fa fűződik a nevéhez. Ebben az esztendőben az önkormányzattal együttműködve közel ötszáz fával gyarapították a település közterületeit. A napokban Támcsu Mihály, a fásítási program alapítója, Pál József, aki több tucat fát adományozott Újfehértónak és dr. Hosszú József polgármester közösen ültette el a földben az utolsó fát az idén.     – A 1990-es évek közepétől a kivágások, a pusztulások ritkították az állományt, a kerékpárutak és a járdák építésénél áldozatul esett fákat igyekeztünk pótolni. Eleinte csak a civilek fogtak össze, most az önkormányzat is teljes mellszélességgel a fásítási program mellé állt. Keresem a megfelelő utódomat – mondta a köztiszteletben álló Támcsu Mihály, akinek az ősei is Újfehértón éltek, és sokat igazi lokálpatriótának számít.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában