Nyögvenyelősen lett meg a 300.

Ha valakikről elmondható, hogy jó az emlékezőtehetségük, akkor a legtöbb horgász és vadász büszke lehet a memóriájára. Tudják, mikor és hol fogták a legnagyobb halakat, melyik erdőben hány órakor ejtettek el egy-egy vadat. A Fényeslitkén élő Vári István sportvadász például emlékszik mind a háromszáz terítékre hozott vaddisznóra – igaz, az emlékezésben segít olykor egy kis napló is. 

Kereket oldott a vad 

A háromszázadikat 2023 novemberében ejtette el. Arra kértük hűséges olvasónkat, elevenítse fel ezt a vadászatot. 
– Már több mint fél éve lázban tartott a jubileumi vaddisznóm elejtése. Az ismerőseim sem azt kérdezték a találkozáskor, hogy milyen az egészségi állapotom, hanem azt, hogy megvan-e már az áhított háromszázadik. Végül aztán – igaz, eléggé nyögvenyelősen, de – csak összejött – kezdte az élménybeszámolót Vári István. – A századik és a kétszázadik sertevad elejtése szintén döcögött, de a háromszázadik mindenen túltett. Korábban is terítékre hozhattam volna, de az elállítódott fegyvertávcsövem miatt egy este három lövést is elhibáztam. 
– Aztán pedig magasat lőttem. Egy másik alkalommal a gerinctüskelövésre egy szép kan összeesett, de hamarabb magához tért, mint én, és gyorsan kereket oldott. Minden bizonnyal röhög rajtam a csodálatos Bereg valamelyik sűrű erdejében. 

Esőben, sárban, hidegben 

– A kudarcok ellenére nem adtam fel. Esőben, sárban, hidegben, melegben kerestem a háromszázadikat, de rendszeresen túljártak az eszemen a vaddisznók. Azon a novemberi napon Ignéczi Csaba és Papp Ervin vadászbarátaimmal és Dudás Gábor barátom kíséretében indultam el a Beregbe. Menet közben ismét eleredt az eső. 

Dámszarvasok a szórón 

– Csarodán a Lukovics-erdő közelében helyezkedtünk el. Én természetesen az erdei lesemre ültem fel. Alig raktam ki a cuccaimat a hátizsákból, amikor egy dámtarvadcsapat jelent meg oldalról. Célozgattam, de mégsem lőttem, mert disznót vártam. 
– Az eső szép csendesen esett, a dámok jöttek-mentek, de megfogadtam, csak vaddisznóra lövök. Már harmadik órája fagyoskodtam, amikor ismét egy dámcsapat érkezett. Valamennyien tarvadak voltak, de ilyenkor már nem lövöm őket, mert már a bírálatuk sem biztonságos. Na, és a fogadalmam! Egyszer csak – mintha a hetedik érzékszervem vezérelte volna – benéztem a szóróra. A szóró tele volt disznóval, még az erdő szélén is ácsingóztak néhányan. Minden nesz nélkül csak simán betoppantak. 

Megadták a végtisztességet 

– Kicsit várnom kellett a lövéssel. A szél jó irányból fújt, a disznók nyugodtan falatozgattak, s lassan én is megnyugodtam. A kondában 5-6 nagyobb koca és több süldő serénykedett a szórón. Kerestem a kant, de az most máshol udvarolhatott. Egy kisebb kocát kiválasztottam, és útjára engedtem a 30-06-os mordályom lövedékét, s az én nagyra becsült vadam egyetlen lépés nélkül elfeküdt a szórón. Hamarosan megérkeztek barátaim is. Csaba elkészítette a töreteket, és meghatódva adtuk meg az elejtett vadamnak az ilyenkor kijáró végtisztességet – tette hozzá befejezésül Vári István.