Nyíregyháza

2024.04.28. 07:00

Tombolákból születnek meg az orvosi műszerek

A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei vadászkamara negyedik alkalommal rendezett jótékonysági vadászbált.

M. Magyar László

Dr. Losonczy János főorvos és Plavecz János, a vármegyei vadászkamara elnöke

Forrás: Fotó: Vadászkamara

A vadászokban is elevenen él a társadalmi felelősségvállalás gondolata, s az élővilág egyensúlyának megőrzése és a természet fenntartásának megóvása mellett igyekszenek a maguk módján hozzájárulni a mindennapi élethez. A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei vadászkamara immár évek óta jótékonysági bált szervez, amelynek a bevételét az Egészséges Újszülöttekért Alapítványnak ajánlja fel. Az idén immár a negyedik jótékonysági báljukat rendezték meg Nimród követői. 
– Az első, mondhatni úttörő kezdeményezésnek számító rendezvényünket 2019-ben szerveztük meg, s már az induláskor népszerűnek bizonyult. A következő évben már élénk várakozás előzte meg a bált, és így a résztvevők száma is évről évre nőtt. A tavalyi évben és az idén is a telt ház is kicsinek bizonyult, hiszen voltak, akik későn jelentkeztek, és nem fértek be a keretbe – tájékoztatta szerkesztőségünket Fazekas Gergely, a vármegyei vadászkamara titkára. 

Csábító nyeremények 

– Nem véletlen a „jótékonysági” szó a bál megnevezésében. A bál megálmodásakor az volt a vadászkamara víziója, hogy a vadászok társadalmi felelősségvállalását erősítse, és a rendezvény révén segítséget nyújtson. Az hamar tisztázódott, hogy a jövő nemzedéke, a gyermekek megsegítése legyen a cél. Innentől kezdve pedig mondhatni egyenes út vezetett az Egészséges Újszülöttekért Alapítványhoz, amit a vármegyei Jósa András Oktatókórház szülészeti osztályának orvosai hívtak életre. Deklarált céljuk, hogy pályázatok és adományok révén folyamatosan javítsák a szülészeti és az újszülöttosztályok eszközellátottságát – folytatta Fazekas Gergely. 
– A kialakult rend szerint a tombola eladásából származó bevétel teljes összegét az Egészséges Újszülöttekért Alapítványnak ajánlja fel a kamara. Nincs is ok a panaszra, hiszen már az első évben egymillió forintot adhattunk át, ami az évek alatt stabilan hárommillió forintra emelkedett. A csábító tárgyi ajándékok – vadászathoz kapcsolódó tárgyak, festmények, ajándékkosarak – mellett sokan szeretnék megnyerni a vadászatra jogosultak által felajánlott vadászati lehetőségek valamelyikét. Akit pedig igazán kegyeibe fogad Diana, az a Plavecz János, a vármegyei vadászkamara elnöke által már második évben felajánlott fődíjat, egy finnországi fehérfarkú szarvas vadászatát is megnyerhette. A jó hangulatban és izgalmakban nincs tehát hiány. Nem csoda, hogy a bál szó szerint virradatig tart. 

Úgy gondolom, a vadászkamara kezdeményezése elérte a célját -Fazekas Gergely

Életmentő berendezések 

Fazekas Gergely beszámolt szerkesztőségünknek arról is, eddig milyen gépekkel tudták segíteni a szülészeti osztályt az alapítványon keresztül. 
– Az adományból minden évben olyan eszközöket vesz az alapítvány, amelyek a magzat vizsgálatát teszik pontosabbá, vagy a szülés közben lehet nyomon követni vele a gyermek életfunkcióit, illetve a szükséges nőgyógyászati vizsgálatok és beavatkozások elvégzését segítik. Az első adományból kardiotokográf gépet vásároltak, ami alkalmas a magzat szívhangjának monitorozására. A következő bál adományából resectoscop készüléket szereztek be, illetve a használatához szükséges monitort vásároltak. A tavalyi adományból szintén a méhen belüli diagnosztikai vizsgálatok végzésére és célzott, közvetlen beavatkozásra alkalmas berendezéssel lett gazdagabb a szülészeti osztály. 
Az idei mulatságból származó adományt a napokban adta át a vadászkamara sóstóhegyi székházában Plavecz János, a vadászkamara elnöke dr. Losonczy Jánosnak, a vármegyei kórház szülész-nőgyógyász főorvosának, az Egészséges Újszülöttekért Alapítvány kuratóriumi elnökének. A 2024-es évi bál 3 millió forint adományából szintén hysteroscope beszerzését tervezik, illetve ha a keret engedi, kisebb kiegészítő eszközöket is vásárolnának a már meglévő eszközökhöz. 
– Úgy gondolom, a vadászkamara kezdeményezése elérte a célját, és valóban érdemi segítséget tudunk nyújtani az egészségügynek a jótékonysági bálnak köszönhetően.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában