Nyíregyháza

2024.05.27. 11:51

A Krúdyból a világűrbe

Bednárik Mónika

Kapu Tibor előadása a Krúdy-gimnáziumban

Forrás: Fotó: iskola

– Hallottuk a ma reggeli bejelentést, tudjuk, hogy Tibi lesz a következő, aki magyar kutató űrhajósként eljuthat a világűrbe és nagyon büszkék vagyunk rá – mondta érdeklődésünkre Chriszt Gyula. A Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium igazgatója hozzátette: minden volt tanítványuk sikere öröm és büszkeség az intézménynek.

Kapu Tibor a Krúdy-gimnáziumba járt hatosztályos képzésre, majd a gépészmérnök pályát választotta, a Budapesti Műszaki Egyetemen végezte el az alap- és mesterképzést. Tapasztalatot gyűjtött Belgiumban és az USA-ban is. Idehaza dolgozott a gyógyszeriparban, hibrid autók akkumulátorfejlesztésében, majd űrhajók sugárzásvédelmi műszereinek fejlesztésében vett részt.

A középfokú oktatási intézmény igazgatója felidézte, hogy Tibi kapcsolata nem szakadt meg egykori alma materével, tavaly szeptemberben az iskolában tartott előadást a kiválasztás folyamatáról, illetve a kiképzésről. A teltházas beszámolóban mesélt a magyar űrhajózás történetéről, s arról is, hogy hazánk az utóbbi időben ismét aktívabb nemzetközi szerepet vállal az űrkutatásban. A közvetlen hangulatú beszámoló során Tibi egykori krúdys éveiről, osztálytársairól is mesélt, ami motiváció és inspiráció is volt a diákoknak. Kapu Tibor akkor űrhajósjelöltként osztotta meg élményeit a fiatalokkal, ma pedig már hivatalos, hogy ő a következő magyar kutató űrhajós, aki eljuthat a világűrbe, s 2024 végén vagy 2025 elején a Nemzetközi Űrállomáson tudományos munkát, döntően magyar fejlesztésű tudományos kísérleteket végezhet.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában