gyűjtők

2019.05.27. 15:39

Vendégek a tiszta forrásnál

Erdélyben élő adatközlőkkel találkozhattak az ifjú népzenészek.

Háromnapos szakmai tanulmányútra, Erdélybe utaztak a közelmúltban a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium zeneművészeti tagozatának népzenész szakos hallgatói a népzenész tanáraikkal együtt.

A tanulmányutat a Csoóri Sándor-pályázat által elnyert támogatás tette lehetővé. Az út során a diákok érintették többek között Nagyváradot, Csucsát, Sztánát, Széket és Válaszutat.

A fiatalok olyan adatközlő muzsikusokkal találkoztak, akik még őrzik az ősi magyar népzenei hagyományokat. A találkozások során nemcsak új ismeretekre tettek szert, hanem a közös zenélés során egy életre szóló élménnyel is gazdagabbak lettek.

– A lehető legintenzívebben vett körül bennünket a népzene, a kultúra és az élet. Olyan élményekkel gazdagodtunk, olyan illatokat éreztünk, és olyan dolgokat láttunk, amelyek egész életünkre kihatnak – mesélte Révész Eszter Sára, 11. osztályos népi énekes.

– Ott volt előttem a zenész, az énekes, láttam az arcát, és azt is tisztán láttam, hogy mit érez közben, tátott szájjal figyeltem, mi az, amit nekem életem során tovább kell adnom.

KM

Borítókép: Szék településen Sipos Márton brácsással és Pali Márton prímással is találkoztak a fiatalok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában