Turul Ünnep

2019.07.02. 14:07

360 fokos videó: Magyarnak lenni jó – ezt érezhettük a Turul Ünnepen, Rakamazon

Több mint negyven lovas zászlós felvonulásával nyitották meg hivatalosan június 29-én a rakamazi Turul Ünnepet, amely a hagyományőrzés jegyében kínált egész napos programot az érdeklődőknek.

– Harmadik alkalommal rendeztük meg a meg rakamazi Turul Ünnepet a hagyomány, az érték és a minőség jegyében – mondta el Takácsné Bánlaki Anikó, Rakamaz alpolgármestere. – Szeretettel vártuk mindazokat, akikkel megmutathatjuk: együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség, és jó magyarnak lenni. Programjaink nagy része ebben a szellemben állt össze.

A rendezvényen többek között fellépett Sasvári Sándor színművész lovasszínház műsorával, főzőversenyen mérhették össze tudásukat a vállalkozó szellemű csapatok, illetve X. századi harci és hortobágyi csikós bemutató szórakoztatta a közönséget. A programokat sólyomröptetés is színesítette.

– Ha hozzájutunk egy pelyhes fiókához, mire a madár felnő, végérvényesen kötődik hozzánk – mondta el Glavanovits Tamás, aki harminc éve foglalkozik sólymokkal. – Miután kifejlődött, három-négy hét múlva már szabadon repülhet, de ez még csak a tanuló időszak. Rutint szerez és megerősödik, hogy ügyes és bátor vadász válhasson belőle.

Glavanovits Tamás hozzátette: minél később kerül egymással kapcsolatba solymász és madara, annál lazább és instabilabb lesz kettejük kapcsolata. A sólymok minden esetben tenyészetből kerülnek „gazdáikhoz”.

A rakamazi Turul Ünnepen a délutáni és esti órákban a zenés, táncos produkciók vették át e főszerepet: fellépett a Zemplén Néptáncegyüttes, valamint koncertet adott Pataky Attila és a Flaska Banda.

Nézz körbe 360 fokban!

A videót 360 fokos kamerával vettük fel: az egérrel vagy a bal felső sarokban lévő kör alakú ikonra kattintva tudsz változtatni a nézőponton. Ne felejtsd el megnézni, hogy mi van a kamera “háta mögött”!

Még több 360 fokos videóért iratkozz fel a Hírek 360 YouTube-csatornájára és kövesd a Hírek 360 Facebook-oldalát!

Ezek is érdekelhetik