Hatvanhét éve előfizetőnk

Remek szellemi frissességnek örvend a 90. életévét november 2-án ünneplő dr. Juhász Antal, aki közel 50 esztendőt töltött el az igazgatásban.

A diákmunka mást jelentett

A máriapócsi Görögkatolikus Nagy Szent Bazil Rend Hatosztályos Iskolájának diákjaként aligha gondolhatta, hogy majdan hova sodorja az élet. A nyírbogáti születésű fiatalember a Nagykállói Állami Szabolcs Vezér Nyolcosztályos Gimnáziumban folytatta a tanulmányait úgy, hogy az iskolapad mellett sok időt töltött a földeken is.

– Akkoriban mást jelentett a diákmunka, mint most – jegyezte meg mosolyogva Anti bácsi, aki nyomban el is árulta, hogy mire gondolt: – A szüleim földműveléssel foglalkoztak, és az iskolai szünetekben, főleg nyáron segítettem nekik. Mivel nem volt gépesítve a mezőgazdaság, kézzel kapáltam, arattam. Ma már ez történelem. Az érettségi után felvettek az Egri Tanárképző Főiskola történelem-földrajz szakára, mégsem végeztem el. Nem azért, mert nem akartam, hanem az idős szüleimre gondolva a munka mellett kellett döntenem. A kántorjánosi adóhivatalban helyezkedtem el 1950. augusztus elsejétől, az iskolapadot felváltotta a hivatali szék. Két hónappal később áthelyeztek a gebei jegyzőséghez (ez a mai Nyírkátának felel meg), mégpedig igazgatási munkakörbe. Az első tanácsválasztás előkészületei idején felgyorsultak a személycserék a közigazgatásban. A következő évben megkeresett a mátészalkai járási tanács munkaügyi csoportvezetője, és beírattatott egy budapesti, öt hónapos államigazgatási iskolába. Miután elvégeztem, jelentkeztem a munkahelyen, ahol közölték: áthelyeztek a csengeri járási tanács igazgatási osztályára. Különösebben nem problémáztam, elfogadtam ezt a döntést.

Akkoriban híre kelt, hogy megszűnhet a csengeri járás. Egy szerencsés találkozásnak köszönhetően újabb fordulatot vett Juhász Antal élete.

– A volt iskolatársammal futottam össze, aki javasolta, hogy pályázzam meg a mátészalkai járási tanács megüresedett igazgatói posztját. Ez olyannyira sikerült, hogy Szalkát azóta se lehet kitörölni az életemből. Huszonegy évig dolgoztam ugyanott, ugyabban a munkakörben. Akkoriban szereztem jogi diplomát. Megismerkedtem Várkonyi Gizella tanítónővel, akivel 1966-ben megházasodtunk, és azóta is békében, szeretetben élünk.

A járási tanács sem volt örök érvényű, futótűzként terjedt, hogy Magyarországon megszűnik ez a rendszer.

– Megkerestek a megyei tanácstól, ahol az igazgatási osztály osztályvezető-helyettesi állását tölthettem be. A feleségem is Nyíregyházán helyezkedett el, így 1978 tavaszán saját lakásba költöztünk be, és akkor már oda járattuk a Kelet-Magyarországot. Két fiúnk született, Antalnak Mira és Bence, míg Szabolcsnak Márk a gyermeke, azaz ők a mi unokáink.

– Sokáig jártunk ki a sóstógyógyfürdői hobbikertbe, ahol a munka után jól esett a kertészkedés. Eljártam a nagykállói osztálytalálkozókra, szívesen nosztalgiáztunk az egykori diáktársakkal. A Kelet-Magyarországot 1952 óta járatom, azóta vagyok a lap előfizetője. Mindig is érdekelt a sport, de a mai napig fogékony vagyok a megye híreire, ezért is vagyok hűséges az újsághoz.

Nyugdíjasként is aktívan

Aki közel fél évszázadot tölt el az igazgatásban, annak rendkívül komoly tapasztalata van a megyét illetően. Igyekezetét előbb a Munka Érdemrend bronz, majd ezüst fokozatával díjazták. Amikor 1989-ben nyugdíjba ment, nem fordított hátat a munkahelyének, még tíz évet szerződéssel, nyugdíjasként is aktívan tevékenykedett.

LTL