Limerickbajnokság

2020.07.07. 07:52

Ebben az évben is várjuk a limerickeket

Mindenkiből lehet limerickíró, nem kell hozzá más, csak humor, fantázia és egy kis kreativitás.

Forrás: MW-archív

A kultúrát és a színházat szerető olvasóink jól tudják, hogy az elmúlt öt VIDOR Fesztiválon óriási sikere volt a Nyírségi Limerickbajnokságnak, amit a Móricz Zsigmond Színház, A Vörös Postakocsi folyóirat és a Kelet-Magyarország hirdetett meg.

A megmérettetésen valamennyi alkalommal több száz pályamű versengett, a döntő pedig, köszönhetően a teátrum kiváló művészeinek, mindig a fesztivál egyik legmulatságosabb eseménye.

A nemes versengést az idén is meghirdetjük, így aki eddig lemaradt, most megmutathatja limerickíró tudását.

Ezúttal is két kategóriában (egyéni és csapat) várjuk a műveket, négy témában: sport, közélet, a hely szelleme (az én kis falum/városom) és szabadon választott.

Döntő a VIDOR-on

A műveket a színház, a folyóirat és lapunk képviselői előzsűrizik, a döntőt a VIDOR Fesztiválon rendezzük. A fináléra meghívjuk az alkotások szerzőit és szurkolóikat, a verseny pedig amellett, hogy maga a műfaj humoros, nagyon is komoly: mindkét kategória győztese ­jutalmat kap.

A műveket augusztus 1-jén éjfélig várjuk az [email protected] e-mail-címre vagy levélben a Nyíregyháza, Dózsa György u. 4–6. címre, a borítékra írják rá: Limerick.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában