Kisvárda

2020.08.25. 08:36

Saját dallal jelentkeztek (videó)

Nagy Szilárd és Ragány Misa az államalapítás ünnepére időzítették a premiert.

Az időpontválasztás nem volt véletlen: a két énekes a Drága hazám című szerzeménnyel kifejezetten augusztus 20-ára készült. A dalkészítés folyamatáról és a közönség reakcióiról Nagy Szilárd mesélt lapunknak.

– Az Európa 2020 után mindenképpen szerettünk volna egy saját dalt, és már nagyon régóta gondolkodtunk rajta, mikorra ütemezzük a megjelenést – mondta el a zenész.

– Magyarországon szinte minden ünnepünknek van egy saját dala, kivéve augusztus 20-nak. Ilyenkor általában az István, a királyból hangzanak el részletek, így arra gondoltunk, hogy írunk egy dalt az államalapítás napjára. Azt szeretnénk, hogy ez a dal kötődhessen ehhez a nemzeti ünnepünkhöz, miközben a mondanivalója egész évben aktuális marad.

Önálló alkotás

Nagy Szilárd arról is beszélt, hogy a szerzeménybe az elmúlt ezer év magyar történelmét próbálták belesűríteni. A dal zeneszerzője Szűcs Norbert, szövegírója pedig Hujber Szabolcs, de Ragány Misával ők is aktívan részt vettek az alkotói folyamat minden mozzanatában: sokat dolgoztak a dallamok megálmodásával, a szöveg tökéletesítésén és az alkotás véglegesítésén is, mire elkészült a Drága hazám közönségnek is bemutatott verziója.

– Egy nagyon szép, érdekes folyamat volt, mire elkészültünk a teljes dallal. A demóban még csak három hangszer szólalt meg, majd a hangszerelés során belekerültek a sámándobok, a rockgitárok és a szimfonikusok, „kiszíneztük” az egészet – tette hozzá az énekes.

– Nagyon boldogok vagyunk, hogy szinte csak pozitív visszajelzést kaptunk a közönségtől, ugyanúgy, mint az Európánál. Négy nap alatt több mint 110 ezren megnézték a videóklipet, és ez a szám folyamatosan nő, folyamatosan kapjuk az üzeneteket. Mivel ebben a témában több csodálatos dal készült már – gondoljunk csak Oláh Ibolya Magyarország és Máté Péter Ez itt az én hazám című szerzeményére –, úgy éreztük, ez egy veszélyes terep. Előfordulhat ugyanis, hogy az emberek ezekhez az alkotásokhoz fogják hasonlítani a miénket is.

– Szerencsére ez nem történt meg, és a Drága Hazámat egy önálló műként kezeli a közönség, aminek nagyon örülünk.

VNA

Ezek is érdekelhetik