Nyolcvan éve, hogy itthon pihenhet

„Jegyezd meg e nagy igazságot, hogy soha a földnek golyóbisán egy nemzet se tehette addig magáévá a bölcsességet, a mélységet, valameddig a tudományokat a maga anyanyelvébe bé nem húzta. Minden nemzet a maga nyelvén lett tudós, de idegenül sosem.”

Bessenyei György, Tiszabercel nagy költője, a későbbi bihari remete örökbecsű szavai ezek, melyeket a Magyarság című röpiratában tett közzé 1778-ban. Alakját a Bessenyei Társaság koszorúzással egybekötött csütörtöki megemlékezésén e gondolatokkal, és életútjának rövid bemutatásával idézte meg – Román István megyei kormánymegbízott köszöntőjét tolmácsolva – Sille Árpád őrnagy, a Megyei Védelmi Bizottság titkárhelyettese. Az ünneplés kerek évfordulóra emlékeztetett. Éppen 80 esztendeje annak, hogy a holtában igen hányatott sorsú testőríró hamvait végső nyughelyére, a nyíregyházi Északi temető főbejárata melletti díszsírbolt alá helyezték. Arról, mennyiszer váltottak nyughelyet az 1784-től az 1811. február 19-én bekövetkezett haláláig Bakonszegen élő Bessenyei földi maradványai, és végül hogyan kerültek a szülőföldbe, Komiszár Dénes helytörténész tartott részletes beszámolót. Mi pedig hálával adózhatunk a nemes elődöknek, az 1898-ban alakult Bessenyei Körnek, majd jogutódjának az 1987-ben újraszerveződő Bessenyei Társaságnak, hogy Kölcsey és Széchenyi szellemi jogelődjének földi maradványai előtt ma már itt, Nyíregyházán hajthatunk fejet.

MJ