2021.09.06. 19:20
Kiszel Tünde is a színpadon volt a nyíregyházi zenekar koncertjén
A Dalban is fellépnének.
A ¡Szia Anya! tagjai a Fishing On Orfű nagyszínpadán | Fotó: a zenekar archívuma
Egy igazán különleges koncerttel zárta a nyarat a ¡Szia Anya!: a zenekar tagjai a Fishing On Orfű nagyszínpadán csaphattak a húrok közé. A banda 2020-ban második helyezést ért el a fesztivál tehetségkutatóján, azonban tavaly a járványhelyzet miatt elmaradt a rendezvény – most viszont végre bepótolhatták a fellépést.
Mókás vetítés
– Nagyon jó érzés volt, amikor felmentünk a színpadra és megláttuk, hogy milyen sokan vártak a koncertünkre – mondta el lapunknak Major Gábor, az együttes énekes-gitárosa. – A közönség nagyon lelkes volt, velünk énekeltek és táncoltak, illetve bármire kértük őket, mindent megcsináltak: legyen szó egy kis tapsról, vagy arról, hogy üljenek le, esetleg pördüljenek meg.

– Remek volt a hangulat és úgy éreztük, hogy a közönség vevő a zenénkre. A koncert után odajöttek hozzánk az emberek, és még olyanok is fotózkodtak velünk, akik azelőtt nem is ismertek minket, sőt többen a sátrunkban is hagytak üzeneteket, nagyon kedvesek voltak – tette hozzá.
– Az időjárással is szerencsénk volt, amiért nem mosta el a fellépésünket, hiszen a fesztivál alatt sokat esett eső – bár az emberek így is nagyon jól érezték magukat.
Ez volt az első igazi nagyszínpados fellépésünk. Volt mögöttünk egy hatalmas kivetítő, de nem tudtuk eldönteni, hogy a logónkon kívül mi kerüljön rá a koncert alatt, így mondtuk a technikusoknak, hogy bármit vetíthetnek. Így mondhatjuk el, hogy a koncerten Kiszel Tünde is velünk bulizott: kivetítették mögénk az egyik fényképét.
Meglepetés lesz
Major Gábor arról is mesélt, hogy a fesztiválon egymást érték a koncertek, így nekik nagyon pörögni kellett, hogy ne legyen csúszás, ám ennek ellenére is nagyon élvezték a rendezvényt, és szívesen erősítenék máskor is a fellépők sorát.
– Most gőzerővel készülünk az első nagyobb budapesti koncertünkre: szeptember 9-én lépünk színpadra. Nyíregyházára is érkezünk majd, szeptember 18-án a Tirpák Fesztiválon zenélünk – mondta el Gábor a jövőbeli terveikről. – Azt tervezzük, hogy indulunk A Dal következő versenyében, méghozzá egy olyan dallal, amit még soha nem játszottunk közönség előtt: ez egy igazi meglepetés lesz mindenkinek.